fedezetelvonás
Tovább szakad az összefogás – Öt ellenzéki párt kéri a terézvárosi MSZP-s képviselő lemondását
Úgy tűnik, az MSZP végnapjait a szövetségesei zárják rövidre, a sziklaszilárd baloldali összefogás politikusai ugyanis nem szívelik az eltűnőben lévő párt egyik utolsó képviselőjét. Öt ellenzéki párt nevében szólították fel ugyanis lemondásra Terézváros MSZP-s képviselőjét, Bálint Györgyöt.Egymásnak szegült a baloldal: a momentumos polgármester kirúgta a koalícióból az MSZP-s képviselőt
Soproni Tamás terézvárosi polgármester Facebook-posztban számol be arról, hogy a kerületet irányító ellenzéki koalíció egyik MSZP-s tagja, Bálint György képviselő rosszhiszeműen járt el, és ha nem lépnek, tizennégymillió forinttal károsította volna meg az önkormányzatot. Ezt erősítette meg – írja a momentumos polgármester – elsőfokú ítéletével a Pesti Központi Kerületi Bíróság.Megkezdődtek a kihallgatások a Czeglédyt is segítő Gyurcsány-cég sötét ügyei miatt
Megkezdődtek a kihallgatások az ALTUS és Czeglédy közötti gyanús pénzügyletek miatt indult büntetőeljárásban - tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint két büntetőeljárás is indult Gyurcsányék családi vállalkozása működése kapcsán: egy jogosulatlan pénzügyi tevékenység folytatása miatt, egy pedig fedezetelvonás miatt. Hétfőn reggel a Budapesti Rendőr-főkapitányságon mindkét ügyben feljelentőként hallgatták ki Budai Gyulát. A fideszes politikus több, a bűncselekmények elkövetését alátámasztó dokumentumot is átadott.Ajánljuk még