Pesti Srácok

fegyveres támadás

Fegyverrel fenyegetőzött az egyik dolgozó egy veszprémi gyárban (+18) Frissítve!

Magyar ugar 2019 június 1.
Fegyverrel fenyegetőzött az egyik dolgozó pénteken este az egyik veszprémi gyárban - értesült a PestiSrácok.hu. A huszas éveiben járó férfi - mint később megtudtuk - az egyik kollégájával való vita során hátizsákjából fegyvert vett elő. Többen is látták, ahogy betárazott, a nőt pedig azzal fenyegette, hogy fejbelövi. A rendőrség nagy erőkkel szállt ki a helyszínre, a veszprémi Kistó utcába. Még a Terrorelhárítási Központot is értesítették, akiknek beavatkozására a rendőrség tájékoztatása szerint aztán nem volt szükség. A gyárban körülbelül kétszázan tartózkodtak az eset idején. Az üzemet kiürítették, a dolgozókat a rendőri akció során kimenekítették, végül a támadót elfogták és őrizetbe vették. Információnk szerint a férfi 20-30 év körüli és berhidai. Megkeresésünkre a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete megerősítette, hogy történt fegyveres incidens az egyik veszprémi üzemben. Közleményükben azt azonban cáfolják, hogy ez támadás lenne, miként cikkünk elsőként megjelent változatában azt állítottuk. A férfi ugyanis mutogatta a fegyvert egy munkahelyi konfliktus miatt. Később táskájában egyébként kettő darab airsoft fegyvert is találtak. Ezeket lefoglalták. Azt teljes bizonyossággal szakértői vizsgálat mondhatja ki, hogy valóban nem minősülnek lőfegyvernek, mivel ezek az egyébként sokak által játékszernek tartott gumilövedékes légfegyverek házilag átalakíthatók, "tuningolhatók". Mivel a fenyegetett személyek általában nincsenek tisztában azzal, hogy éles lőfegyver-e az, amit rájuk fognak, még egy műanyag játékpisztollyal való fenyegetés is minősülhet felfegyverkezve elkövetett bűncselekménynek. Ebben az esetben is felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult eljárás. Annak ellenére, hogy valótlan tényeket nem állítottunk, legfeljebb az események értékelésében fogalmaztunk túlzóan egy azokat közelről megélő, így nyilván felfokozott érzelmi hangulatban lévő dolgozó elmondásaira hagyatkozva, cikkünket - amit korábban csak bővítettünk a későbbi hivatalos információkkal - az ellenzéki sajtó által meglovagolt, bennünket ért kritikákat mérlegelve megváltoztattuk.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.