fegyverszállítás
Szétesőben az ukrán front, és pont az történik Zelenszkij szerint, amit Musk már egy éve megjósolt
A Politico cikke idézte fel, Elon Musk amerikai vállalkozó, milliárdos egy évvel ezelőtt már megmondta: ha Ukrajnának támad, és ha a háború elhúzódik, az oroszok egészen a Dnyepr folyóig, vagy akár Odessza városáig is előrenyomulhatnak, ezért is célszerű lenne tárgyalóasztalhoz ülni. Zelenszkij mégis támadott…Varsó és Berlin nemzetközi koalíciót kezdeményez harckocsik szállítására
Lengyelország és Németország a jövő héten egy harckocsik ukrajnai szállítását biztosító nemzetközi koalíció létrehozását kezdeményezi – jelentette be Władysław Kosiniak-Kamysz lengyel nemzetvédelmi miniszter, kormányfőhelyettes hétfőn, a Varsó melletti Helenówban. Kosiniak-Kamysz a német hivatali kollégájával, Boris Pistoriusszal folytatott megbeszélést követő közös sajtóértekezleten tette a bejelentést.Új koalíciót hoz létre Tusk, Macron és Scholz, hogy fegyverekkel tudják ellátni Kijevet
Új koalíciót hoznak létre Ukrajna szövetségesei annak érdekében, hogy nagy hatótávolságú tüzérségi eszközökkel tudják ellátni Kijevet az Oroszországgal szemben vívott háborúban - jelentette be pénteken Olaf Scholz német kancellár, miután megbeszélést folytatott Berlinben Emmanuel Macron francia elnökkel és Donald Tusk lengyel kormányfővel.Szijjártó Péter: sem fegyvereket, sem katonákat nem vagyunk hajlandóak küldeni Ukrajnába
Sem fegyvereket, sem katonákat nem vagyunk hajlandóak küldeni Ukrajnába - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán.Emmanuel Macron: nem lehet kizárni csapatok küldését Ukrajnába
Nincs ugyan konszenzus csapatok Ukrajnába küldéséről, de a kérdést mindazonáltal nem lehet kizárni – jelentette ki hétfőn este a francia elnök.Tíz évre szóló biztonsági megállapodást kötött Dánia és Ukrajna
Hosszútávú biztonsági megállapodást kötött Dánia és Ukrajna, amelynek keretében Koppenhága 10 éven át katonai támogatást nyújt Kijevnek – közölte csütörtökön Mette Frederiksen dán miniszterelnök, aki egy újabb, 1,7 milliárd dán korona (88,4 milliárd forint) értékű azonnali katonai segélycsomagot is bejelentett Ukrajna számára.Az oroszok szerint az EU nagy hatótávolságú fegyvereket készül szállítani Kijevnek
Az Európai Unió tervbe vette, hogy olyan nagy hatótávolságú fegyvereket szállítson Kijevnek, amelyek elérnék "Oroszország szívét" - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Euromajdan: Ukrajna elveszett évtizede című pénteki moszkvai konferencián.Német lapértesülések szerint a NATO átvenné az ukrajnai fegyverszállítások koordinálását
NATO azt tervezi, hogy átveszi az Ukrajnának szánt fegyverszállítások koordinálását, annak ellenére, hogy a szervezet egészen idáig mindig azt az álláspontot hangsúlyozta, hogy Kijev támogatása a tagállamok egyéni, szuverén döntése – legalább is erről ír a Handelsblatt diplomáciai és politikai forrásokra hivatkozva, amelyet az Unian szemlézett.Ajánljuk még

















