fehéroroszország
Lukasenka aláírta a tüntetőket több év börtönnel fenyegető törvényt
Aláírta kedden Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a tüntetőket több év börtönbüntetéssel fenyegető törvényt. Eközben nyugati diplomaták találkoztak Uladzimir Makej fehérorosz külügyminiszterrel, egyben felszólították a fehérorosz hatóságokat: hagyjanak fel a tüntetők, a független média és a civil társadalom elleni fellépéseikkel.A fehérorosz emberi jogi szervezet szerint fenyegetés hatására készült az interjú Prataszeviccsel
Fenyegetés hatására készült az az interjú, amelyet a fehérorosz ONT televíziós csatorna sugárzott szerda este a gépeltérítés révén őrizetbe vett ellenzéki újságíróval, Raman Prataszeviccsel – közölte csütörtökön a Vjaszna fehérorosz emberi jogi szervezet. Mint ismert, a letartóztatott ellenzéki újságíró a börtönből nyilatkozva egyebek közt azt mondta, hogy értelmetlen most a tiltakozás Aljakszandr Lukasenka államfő ellen.Fehéroroszország megtiltotta állampolgárainak az ország elhagyását
Fehéroroszország ideiglenesen megtiltotta állampolgárainak, hogy elhagyják az országot – jelentette kedden a BBC brit közszolgálati média, a fehérorosz állami határbizottság Telegram-csatornájára feltett közlemény alapján. A rendelkezés számos, külföldi tartózkodási engedéllyel rendelkező fehérorosz állampolgárt érint. A szigorítás alól csak a hivatalos úton tartózkodó közszolgálati alkalmazottak és az állami közlekedési vállalatok munkatársai képeznek kivételt.Újabb újságírót vettek őrizetbe Fehéroroszországban
Újabb újságírót vettek őrizetbe Fehéroroszországban, ezúttal a Hrodna.life hírportál főszerkesztőjét – közölte a Fehérorosz Újságírók Szövetsége. A szervezet közleménye szerint Aljakszej Sotát, a Hrodna.life főszerkesztőjét a háza közelében vették őrizetbe.Az ENSZ vizsgálatot indít a leszállásra kényszerített Ryanair-gép ügyében
Az ENSZ Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) kormányzótanácsa megszavazta csütörtökön, hogy vizsgálat induljon a Ryanair légitársaság minszki leszállásra kényszerített járata körüli ügyben, amit számos ország követelt már. Eamon Ryan ír közlekedési miniszter közölte, hogy az ICAO-nak június 25-éig ideiglenes jelentést kell készítenie, amelyben feltárják, hogy pontosan mi történt, és hogy a fehérorosz hatóságok milyen nemzetközi szabályokat sértettek meg.Fehérorosz válság - Prataszevics szülei az EU és az USA közbenjárását kérték fiuk kiszabadításához
Az Európai Unió és az Egyesült Államok közbenjárását kérték fiuk kiszabadítása érdekében a fehérorosz ellenzéki újságíró, Raman Prataszevics szülei a Fehérorosz Ház alapítvány varsói székhelyén rendezett sajtóértekezleten csütörtökön.Macron támogatja a fehérorosz ellenzék meghívását a G7-csúcsra
Emmanuel Macron támogatja, hogy meghívják a fehérorosz ellenzéket a hét legfejlettebb ipari ország (G7) júniusi cornwalli csúcstalálkozójára, ha Nagy-Britannia ezt kívánja – közölte kedden a brüsszeli európai uniós csúcstalálkozón tartózkodó francia elnök környezete. Macron Brüsszelben azt is kijelentette, hogy az EU-nak "igen alaposan felül kell vizsgálnia a Moszkvával való kapcsolatát". Úgy vélte, hogy az Oroszország és Fehéroroszország elleni szankciók már kimerítették lehetőségeiket.A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja elítélte a Ryanair-gép eltérítését
A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja elítélte, hogy a fehérorosz hatóságok minszki leszállásra kényszerítették a Ryanair légitársaság két uniós főváros között közlekedő, több mint száz utast szállító menetrend szerinti járatát. A képviselőcsoport tagjai közleményükben hangsúlyozták, hogy ilyen atrocitás nem történhet meg Európában. A képviselőcsoport tagjai elfogadhatatlannak nevezték a minden emberi szempontot és jogi alapot nélkülöző, az utasok biztonságát is veszélyeztető kényszerítést a fehéroroszországi hatóságok részéről.Szijjártó szerint elfogadhatatlan a Ryanair-gép földre kényszerítése
Elfogadhatatlan a Ryanair légitársaság járatának vasárnapi, fehéroroszországi földre kényszerítése – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Dublinban, üdvözölve az Európai Unió gyors és határozott fellépését az ügyben. Szijjártó kiemelte, elfogadhatatlan egy polgári forgalomban részt vevő repülőgép földre kényszerítése mindenfajta indok nélkül, főleg úgy, hogy az két európai uniós ország között közlekedett.Ajánljuk még