fejlődés
Gion Gábor: Az OECD megerősítette, hogy Magyarország az EU egyik legdinamikusabban növekvő tagállama
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) értékelése is megerősíti, hogy Magyarország az Európai Unió egyik legdinamikusabban növekvő tagállama - mondta Gion Gábor az MTI-nek az OECD a gazdasági kilátásokat elemző legfrissebb, kedden megjelent kiadványát értékelve.Kövér László: Építők és rombolók párharca kíséri a magyar történelmet
Az építők és a rombolók párharca kíséri végig a magyar történelmet, határozza meg jelenünket, és minden bizonnyal a jövőnket is – jelentette ki az Országgyűlés elnöke szombaton Lentiben. Kövér László a település várossá nyilvánításának negyvenedik évfordulóján tartott ünnepségen úgy fogalmazott: Magyarország építő erői, azaz a választópolgárok többsége 2010-ben úgy döntöttek – 2014-ben és 2018-ban pedig megerősítették ezen döntést –, hogy a korábban elszenvedett országrontás következményeit felszámolva, a jelenben tapasztalható és a jövőben várható ártó szándékok elleni védekezésképpen újjá kell építeni a magyar államot.Palkovics szerint Magyarország 2030-ra végleg fenntartható pályára áll
Az innovációs és technológiai miniszter szerint a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia megvalósításával Magyarország 2030-ra végleg olyan pályára állhat, amely fenntartható, az éghajlatváltozás negatív hatásaival szemben ellenálló jövőt biztosít.Orbán Viktor: "Az erő a magyar emberek kezében van!"
Az ország megvédéséhez erős felhatalmazású kormány kell. Ha Magyarországon nem lett volna ilyen erős kormányunk, akkor bennünket is elárasztottak volna a migránsok - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a szolnoki televíziónak. A kormányfő az interjúban arról is beszélt, hogy Magyarország sokat fejlődött 2010 óta, ebben elsősorban a magyar emberek közös eredményeire kell összpontosítani. "Az ország fejlődik. A házakat csinosítják, a portákat rendezik. Az ország lelkiállapota sokkal erősebb - jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette, hogy a jövőnk most épp ezért már nem csak tőlünk függ. A bevándorlás a jövőnket fenyegeti. Mert mi értelme fejleszteni az országot, ha az elveszíti a magyar és keresztény jellegét? - tette fel a kérdést.Nagyot ugrott a „pannon puma”: történelmi csúcsot döntött a beruházások növekedése
Minden idők legnagyobb növekedési ütemével, 16,7 százalékkal nőttek a beruházások 2017-ben az előző évi 16,0 százalékos visszaesést követően. A beruházások volumene a negyedik negyedévben 14,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Ajánljuk még