felmérés
Elege van a píszíből az amerikai társadalom elsöprő többségének
Úgy látszik, hogy a píszí hazájában sem lelkesednek az emberek a politikai korrektségért, mely inkább gúzsba köt, mint felszabadít. A törpe kisebbség persze főgonosznak tartja a píszít nem gyakorlókat, azonban egy új kutatás szerint a baloldali beállítottságúak és a kisebbségek nagyobb hányada is elutasítja a politikai korrektséget. A kutatást az amerikai The Atlantic készítette, a Mandineren pedig cikket közöltek az amerikai honlapon közzétett eredményekről.A magyarok többbsége büszke az ország rendőreire
A felnőtt magyar népesség 63 százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy Magyarország büszke lehet a rendőreire, az ellenpólust mindössze a megkérdezettek 27 százaléka alkotja – derül ki a Nézőpont Intézet a 2006. október 23-ai rendőrattak 12. évfordulóján készített közvélemény-kutatásából.A francia nők 26 százaléka nem mer egyedül este kilépni az utcára
A nyugdíjas nők több, mint fele otthon marad. Ez egy friss, országos statisztikai adat, amelyet kedden hozott nyilvánosságra a francia bűnügyi és büntetőjogi megfigyelőközpont – írja a Ripost.Újabb korrupciós felmérést készít az ÁSZ
Az idén már nyolcadik alkalommal készíti el a közszféra korrupciós kockázatait feltérképező felmérését az Állami Számvevőszék, az adatközlésre felkérő levelek a következő napokban több, mint 10 ezer költségvetési szervhez érkeznek meg - közölte az ÁSZ csütörtökön.Az európai muszlimok többsége a saría szerint élne
Felmérések szerint az Európában élő muszlimok több, mint hatvan százaléka inkább az iszlám vallásjog, a saría szerint élne, mint a befogadó ország fennálló jogrendje szerint - közölte a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.Tartja jelentős előnyét a Fidesz-KDNP
Júliusban is változatlanok az erőviszonyok a pártok támogatottságát illetően. A Fidesz-KDNP négy közvélemény-kutató intézet méréseinek átlaga alapján az előző havihoz hasonlóan 53 százalékot érne el egy most vasárnap tartandó választáson, mely 6 százalékponttal meghaladja április 8-i eredményét.Egy felmérés szerint az amerikaiak 64 százaléka támogatja az abortusz szabadságát
Az amerikaiak 64 százaléka támogatja az abortusz szabadságát biztosító, Roe v. Wade néven ismert legfelsőbb bírósági döntés érvényben tartását - derül ki a Gallup közvélemény-kutató intézet által csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérésből.Ajánljuk még