felvidéki magyarság
MKP: A magyar közösségek veszély helyett erőforrást kell jelentsenek a térség államai számára
A külhoni magyarok az elmúlt száz évben úgy maradtak hűségesek nemzetükhöz, hogy törvénykövető, hasznos közösségeivé lettek azoknak az országoknak, amelyekben élnek, ezért nem veszélyt, hanem erőforrást kell, hogy jelentsenek a kelet-közép-európai térség államai számára – mutatott rá a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) csütörtökön, a trianoni békediktátum 100. évfordulójára kiadott sajtóközleményében.Történelmi gesztust tett a szlovák miniszterelnök, de még élni is kell vele
Trianon századik évfordulója alkalmából, kedd estére a pozsonyi várba hívta Igor Matovič szlovák kormányfő a felvidéki magyarság száz közéleti képviselőjét. Ehhez partnernek Berényi Józsefet, Nagyszombat megye alelnökét kérte fel, hiszen Matovič nagyszombati születésű és ott is él, így régóta jól ismerik egymást politikai vonalon. A találkozón mindketten beszédet mondtak, és egyaránt az együttműködést hangsúlyozták. Matovič megerősítette azt, amit már a meghívóra is ráírt: „A múltat nem mi írtuk, a jövő viszont a kezünkben van”, és békejobbot nyújtott a magyaroknak.Szlovák választások – Bugár kizárta a közös kormányzást az Iránnyal
Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette: a választások után nem lép újra koalícióra jelenlegi koalíciós partnerével, az Irány – Szociáldemokráciával (Smer-SD), sem pedig a radikális Kotleba – Mi Szlovákiánk Néppárttal. Robert Fico, az Irány elnöke reakciójában azt üzente Bugárnak, hogy már most sem számolnak pártjával.Ajánljuk még











