felvidéki magyarság
Szijjártó szerint az erős felvidéki magyar képviselet megteremtése a cél
A magyarság egységes képviseletének a megteremtése után remélhetőleg az erős parlamenti képviselet is meg fog jelenni a Felvidéken – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, miután megbeszélést folytatott a Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetésével csütörtökön.Tíz százalék körüli a magyarok aránya Szlovákiában egy felmérés szerint
Az Új Szó információi alapján megérkeztek a szlovákiai népszámlálás eredményei. Az AKO-ügynökség felmérése szerint a lakosság azon 9,8%-án kívül, amely a kérdésükre elsődlegesen magyarnak vallotta magát, az idei népszámlálás során további 2,2% másodsorban a magyar nemzetiséget jelölte meg.Szövetség néven megalakult az új felvidéki magyar egységpárt
Szövetség (Aliancia) néven, az MKP, a Most-Híd és az Összefogás együttműködésével alakul meg az egységes felvidéki magyar érdekképviseletet megvalósítani hivatott politikai tömörülés. Ezt közös sajtótájékoztatóján jelentette be a három párt elnöke: Forró Krisztián (MKP), Sólymos László (Most-Híd) és Mózes Szabolcs (Összefogás).Lomnici Zoltán: Felvidéken ötszázezer magyar él, és a sorsuk iránt Magyarország nem lehet közömbös
Az, hogy Szlovákia az állampolgársághoz fűződő jogok elvonása esetén évek óta semminemű jogorvoslati jogot nem biztosít a jogfosztottaknak, nem belügy – nyilatkozta az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke. Idősebb Lomnici Zoltán emlékeztetett arra, hogy maga 2015-ben nyújtott be petíciót Szlovákia ellen. Más jogsértések mellett azt kifogásolta, hogy északi szomszédunk az állampolgársághoz fűződő jogok elvonása esetén semminemű jogorvoslati jogot nem biztosít a jogfosztottaknak.Bekérették a szlovák külügybe a pozsonyi magyar nagykövetet
Bekérették a szlovák külügyminisztériumba Magyarország pozsonyi nagykövetét csütörtökön, hogy adjon magyarázatot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai révkomáromi látogatására – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.Szijjártó: minél erősebbek a szomszédok, annál erősebbek vagyunk mi is
Egyelőre sajnos úgy tűnik, hogy nem sikerül biztosítani a kettős állampolgárság lehetőségét Szlovákiában, de remélhetőleg egyszer erre a kérdésre is megszületik a megoldás – jelentette ki szerdai, révkomáromi látogatását követően a külgazdasági és külügyminiszter.Őry Péter: A felvidéki magyaroknak élniük kellene nyelvhasználati jogukkal
Őry Péter, a felvidéki Pro Civis Polgári Társulás elnöke, Csallóközcsütörtök polgármestere Magyar Nemzetnek adott interjújában hangsúlyozta, hogy a magyar nyelvet regionális hivatalos nyelvként kell elismerni Szlovákiában. A társulás a szlovákiai országos koronavírus-tesztelés során kiadott igazolásokat fordította le magyar nyelvre és tette közzé.Kérdéses a felvidéki magyar összefogás
A XXI. Század Intézet elemzésében ezúttal a felvidéki egységes magyar képviseletről szóló tárgyalások jelenlegi helyzetét vizsgálta meg, külön kitérve a december közepén zajlott eseményekre és azok lehetséges hatásaira. Bár a felvidéki magyar pártok még augusztusban aláírtak egy szándéknyilatkozatot az egységes magyar képviselet megteremtéséről, a felek közti tényleges együttműködés továbbra is várat magára."Trianonozás" és szavazásra buzdítás miatt menesztenék a Párkány és Vidéke főszerkesztőjét
Egy Trianon századik évfordulója okán megjelent, valamint a szlovák választások miatt szavazásra buzdító két cikk kapcsán menesztenék a felvidéki Párkány és Vidéke jelenlegi főszerkesztőjét. Az ügyet kedden, rendkívüli ülésen tárgyalja a város testülete. Bokor Réka főszerkesztő az üggyel kapcsolatos Facebook-bejegyzésében arról ír, véleménye szerint az lett volna skandalum, ha Trianon 100. évfordulóján semmiféle írás nem jelenik meg a témával kapcsolatban, ha pedig azért akarják kirúgni, mert a fiatalokat aktívabb közéleti szerepvállalásra, a felvidéki magyarokat pedig pártállástól függetlenül szavazásra buzdította, akkor áll a kirúgás elé. Megjegyzendő, miután a felvidéki magyarság a szlovák választásokon végül példátlan módon képviselet nélkül maradt a parlamentben, érthetetlen, hogy ezek után miért is veszik elő a főszerkesztőt cikkéért...Ajánljuk még

















