fenyőünnep
Itt karácsony lesz, nem fenyőünnep, az iszlám térhódításból pedig nem kérünk!
Európa missziós területté vált. A karácsonyt az ateisták és a haladárok is legszívesebben feladnák, csupán a mértéktelen fogyasztást, illetve a hedonista összejöveteleket hagynák meg Jézus születésének napján. A migrációs paktum elfogadásával ráadásul – amivel szerintem az önsorsontó progresszív elit lábon lőtte Európát – még nagyobb veszélynek tesszük ki a keresztény és persze egyben a zsidó kultúrát. Új evangelizációra van szükség, aminek egy új jobboldali kultúra(védelem) és nemzetépítő politika adhat csak lehetőséget, pontosabban cselekvési keretet. Olyan politika, amilyet az Orbán-kormány – nem állítom, hogy hibátlanul –, de legjobb tudásával és őszinte igyekezetével, soha nem látott széles társadalmi támogatottsággal a családok, a nemzet és a vallási közösségek érdekében, a normalitás határát átlépő szabadossággal szemben képvisel. (Ezt nevezzük illiberális demokráciának.) Mi pedig előléphetünk és bátran kimondhatjuk: nem lesz itt semmiféle profán fenyőünnep, nem kérünk Európa lakosságcseréjéből, ellenállunk az iszlám térhódításának, s akkor is karácsonyt fogunk tartani, méltón fogunk ünnepelni, ha egy hangos kisebbség nyugaton és itthon is gáncsoskodik. A végén úgyis mindig nekünk lesz igazunk… Ajánljuk még
Bódis Kriszta akkor is törvényt sért, ha indul a választáson
Tudja Ön, hogy ki az a Horváth Krisztina? Nem? Nos, nem baj, a tiszások nagyrésze sem tudja, hogy ez Bódis Kriszta hivatalos neve, aminek a szavazólapon is szerepelnie kellene, ha csak meg nem változtatja. Csercsa Balázs ismét terített: a Tisza Párt az emberek kihasználására épült
Újra nyilvánosság elé állt a Tisza Párt volt szakértője. Csercsa Balázs most azt fejtette ki, hogyan használja ki Magyar Péter bandája a követőit. Rövid társadalmi háttér a gyöngyösi balhéhoz
Magyar Péter skizofrén pillanatai: most megtorlás helyett szeretetéről biztosítja "fideszes honfitársait", csak szavazzanak rá
Nagy lehet a gond Magyar Péternél, mert új videójában "fideszes honfitársait" akarja meggyőzni arról, hogy nagyon szereti őket, és nagylelkűen nem torolja meg, ha a Fideszre szavaznak.