Pesti Srácok

Hová tűnt a karácsony Németországból?

null

Németországban lassan ünnepelni sem lehet a karácsonyt, hisz a szeretet keresztény ünnepe olyannyira sértő újnémet társaink számára, hogy azok kénytelenek voltak panaszt tenni a boltok vezetőségénél a karácsonyi termékek elnevezései miatt. Nem egyszerű dolog megérteni azt, hogyha valaki eljön a hazájából egy jobb élet reményében, miből gondolja, hogy a befogadóországban ő hozza a szabályokat. És a politikai korrektség százkarú óriása, mind az ötven fejével erre a kultúrarabló tendenciára segít rá nap mint nap.

Fehér Német írása

Ennek a jelenségnek a hatását érzékelhettük 2015-től kezdődően évről-évre az üzletek polcain is. Az Oktoberfest kellékei után, kikerülnek a csokimikulások, adventi naptárak, mikulásvirágok, karácsonyi kaktuszok, téli dísztárgyak. Az ember magához ragadja a bevásárlókocsit, hogy elkezdje téli, ünnepek előtti beszerzőkörútját, viszont amikor már harmadjára kering körbe a boltban semmit sem találva, kénytelen ráeszmélni, hogy kedvenc termékeit átnevezték, átszínezték. Az árcímkéket olvasva az alábbi kérdések merülnek fel bennünk: Mi ez a csúcsos sapkás emberke? Mi az, hogy év végi figura? Miért gyártottak színes bőrű Mikulást, amikor Szent Miklós püspök európai volt és a csoki egyébként is barna? És miért van mindez becsomagolva szivárványos papírba?

"Télicsillag"
PestiSracok facebook image

Túl sok kérdés ez egy vásárlás alkalmával, de hát mit tehet az egyszeri ember, ha csak ilyen van, ezt veszi meg. De vajon milyen választ ad a csemetéinek, mikor azok elkezdik faggatni a csokimikulással kapcsolatban? A gyermeklélek érzékeny az ilyen politikai vargabetűkre. Megszokta, hogy eddig minden télen, december 6-án jött a Mikulás bácsi, aki a fényes cipőkbe, csokit és ajándékot hozott. Erre most megérkezik a hegyes sapkás év végiemberke, aki szivárványos köpenybe burkolódzva halmozza el őket mindenféle torz meglepetéssel.

Szivárványos Mikulás

Mindezt a zűrzavart megfejelte az a döntés egyes óvodákban, hogy átnevezték a karácsonyi ünnepséget. Erről már Babett Schlünzke a rajna-vidéki Bad Fake egyik óvodájának intézményvezetője számolt be a Die Weltnek.

Mennyire lehet agymosott, vagy mekkora nyomás lehet azon az emberen, aki hátat fordít a saját kultúrájának, majd nyilatkozatában cenzúrázza saját magát, csak azért, hogy ne nyomják rá a „kirekesztő” bélyeget? Sokat elmond, hogy Magyarországon a rettegett Rákosi-korszakban és a korai kádárizmus idején hívták utoljára a karácsonyt fenyőünnepnek.

"Jahresendfigur"

A felnőttek ablakába is bőven jut az átnevezett csodákból. Ott van például a mikulásvirág, németül Weihnachtsstern, ami tükörfordításban annyit tesz, mint karácsonyi csillag. Szép, kifejező név ugye? Az újonnan érkezett, érzékeny lelkű országlakóknak nem tetszett, ezért lett belőle egyik boltban téli csillag, a másikban varázscsillag. A karácsonyi kaktusz neve sem hagyta nyugodni őket, ezért abból őszi kaktusz lett.

Itt már nem tudjuk eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk a PC nyelvújításán. Kazinczy, ha élne, több mint valószínű, jókat derülne a 21. századi ember furcsa, már-már tragikomikus agymenésein.

De mit szól mindehhez az istenadta nép? Egy darabig csendben tűrt, nem szólt semmit csak vásárolt, névtől függetlenül. Majd egyre több lett az elégedetlen. Szöveges posztok, mémek készültek a témában, ami rámutatott, milyen abszurd dolgok folynak némethonban. Az egyik ilyen bejegyzés így hangzott:

Valószínűleg annyi rosszalló megjegyzés érkezett a témával kapcsolatban, hogy az egész PC átnevezési akciót gyűlöletkeltésre alkalmasnak bélyegezték meg az internet urai, mivel a kommentfalon válogatás nélkül mindenki a bevándorlókat kezdte el okolni a történtek miatt. Így a cégeknek nem volt más választásuk, beadták a derekukat. Idén minden termék visszakapta az eredeti nevét.

"Mágikus csillag"

Személy szerint különösen és bicskanyitogatóan visszásnak tartom, hogy egy kultúrarabló, romboló, erőszakos döntést nem a keresztényeket bántó és tradícióromboló mivolta miatt vonnak vissza, hanem van képük a Facebook közösségi alapelveinek megsértésére hivatkozni.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.