ferenc pápa magyarországi látogatása
Várjuk a szentatyát – Így készülünk a találkozásra
A legnagyobb egyházi eseményekre a szervezők saját, új himnusszal is készülnek, ahogyan az legutóbb, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) esetében is történt. A 2021-es NEK-nek a „Győzelemről énekeljen” című himnusz volt, amelyet Kovács Ákos hangszerelt újra, ugyanis a korábbi, az 1938-as budapesti kongresszusi himnuszt dolgozták fel a szervezők. Az idei pápalátogatás, amely április végén lesz, hasonló méretű és fontosságú egyházi eseményként fogható fel a magyar katolikus egyház és Magyarország szemszögéből is, így érthető, hogy erre az alkalomra is komponáltattak egy köszöntőt. A „Camino – Krisztus, a jövőnk” címmel írt himnuszt Vizy Márton szerezte, a szövegét pedig Tóth Dávid Ágoston írta.