ferenc pápa
„Orbán ellenáll a kvtótarendszernek, ami bizonyítja, hogy népe sorsával törődik” – véli a francia „sztárfilozófus”
A francia új jobboldal „sztárfilozófusa”, Alain de Benoist a Mandinernek adott interjújában többek között a francia belviszonyokról is beszélt, de elmondta sarkos véleményét a magyar miniszterelnök bel- és külpolitikájáról, Ferenc pápa tevékenységéről, és a visegrádi négyek jövőjéről. Alain de Benoist, az Új Jobboldal alapítója 1943-ban született, élete során jogot, filozófiát, szociológiát és vallástörténetet tanult. Igazi „polihisztor”. Az 1968-as diáklázadás napjaiban hasonló gondolkodású társaival együtt megalapítja a Groupement de recherche et d'études pour la civilisation européenne (Kutatói és Tanulmányi Csoportosulás az Európai Civilizációért, GRECE) nevű szervezetet, mely egy új jobboldali kultúra megteremtését tűzte ki célul. Ebből a közösségből sarjadt a Nouvelle Droite, az Új Jobboldal „metapolitikai szövetsége” (azaz a napi politikában részt nem vállaló, a szellemi hátteret biztosító közösség), amely a hatvanas évek neomarxista megújulásával szemben képzett ellensúlyként a mai napig nagy hatással bír a konzervatív politikára, és nem csak Franciaországban. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.