ferencesek
Böjte Csaba a PS-nek: Krisztus a kereszthalállal azt üzeni, hogy bízik bennünk
"Polikrízisben van a világ, ami azt jelenti, hogy maga az élet van veszélyben. A mértéktelen mohóság, a birtoklásvágy és a hatalomvágy szétcincálja a világunkat. Nem az emberi egóval, ezzel a bennünk rejlő vággyal van a baj, azt Isten ültette belénk. A kérdés az, hogy hogyan éljük meg. A válasz pedig Jézus Krisztus és a megváltás. Jézus az, aki a bennünk élő vágyat megnemesíti, amikor megértjük és követjük a tanítását, hogy olyan értékek után nyújtsuk ki a kezünket, ami maradandó" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Böjte Csaba. Az erdélyi ferences rendi szerzetes, aki mintegy hatezer kallódó gyermek életét mentette meg az elmúlt harminc évben, világunk jobbá fordításának kulcsát a szolgáló szeretetben látja. Jézus Krisztus nagypénteki kereszthalálával azt üzeni, hogy az az örökkévalósághoz és a boldogsághoz vezető út, ha másokért adjuk az életünket. Nem meghalni kell másokért, hanem áldozatokat hozni, akkor találjuk meg a valódi boldogságot. "Jézus ott, a kereszten elveszítette az életét, de azóta is hány embernek ad reményt a legnehezebb pillanatokban? Keresztre feszítették, de hány templomot építettünk azóta a tiszteletére? Merjük odaadni az életünket akár a családunknak, akár a népünknek, és megtapasztaljuk a búzamag csodáját, amely látszólag ugyan meghal, de százszoros termést hoz. A húsvéti megváltás az egyetlen olyan pozitív üzenet, ami valóban a jövőbe vezet" – fogalmazott lapunknak az atya. Böjte Csaba a PS-nek: "Éljük át együtt a betlehemi csodát!"
Különleges adventi időszak az idei, mivel egy olyan keresztény hagyomány jubileumát ünnepeljük, amely alapjaiban határozta meg a karácsony keresztény üzenetét és megünneplésének módját. Idén 800 éves az első betlehem, a kis Jézus születése előtti tisztelgés első tárgyi, kézzel fogható kinyilatkoztatása, amely az olaszországi Greccióból elterjedt az egész világon. Szent Ferenc zarándokútjai során felkereste Jeruzsálemben azt a helyet, ahol a megváltó született, majd 1223-ban, Itáliába hazatérve, Greccióban a hegyen keresett egy istállót, egy pásztortól állatokat "bérelt" és berendezte a betlehemi jelenetet. Egyre többen követték a példát, és állítottak templomokban, itt-ott jászlat, betlehemi jelenetet. Innen eredeztethető maga a pásztorjáték is, amely napjainkig a legtöbbet játszott, előadott színdarab. „Ha Szent Ferenc üzenetét megértenénk és követnénk, nem lenne válságban a teremtett világ" – Főcze Imre Bonaventura dévai plébános a PS-nek
"Isten az emberre bízta a Földet, de nem azért, hogy kizsákmányolja azt. Hogy mennyire élünk vissza az ajándékkal, amit kaptunk, azt jól mutatja az egyre égetőbb ökológiai válság. A nemtörődömséggel az ember már saját léte alapfeltételeit veszélyezteti. Pedig olyan könnyen tehetnénk azért, hogy ez ne így legyen, elég lenne Szent Ferenc teremtett világunkról szóló üzenetét megértenünk és rá hallgatnunk" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Főcze Imre Bonaventura ferences szerzetes, dévai plébános. Bonaventura testvér 2020-ban építtette meg a csángótelepi templom udvarán a Naphimnusz-parkot, az akkor éppen 80 éves dévai csángótelepi ferences templom udvarán. Ez a kis park a dél-erdélyi szórvány egyetlen olyan létesítménye, mely Szent Ferenc Naphimnuszának, a ferences szerzetes rend alapítója Naptestvér énekének állít emléket. Böjte Csaba a PS-nek: Isten nem elveszi a problémát, hanem erőt ad a megoldáshoz! - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
"Nem kezdhetem el magyarázni egy árvának azt, hogy nézd, elhagyott az Anyád, azért vagy most itt nálam. Ezzel csak még mélyebbre lökném a gödörbe. Ha viszont a karomba veszem és elviszem játszani, időt töltök vele, együtt étkezünk, akkor már tettünk több lépést is az ő normális élete felé. Na most valahogy így működik velünk kapcsolatban is Isten az olyan válságok idején, mint a mostaniak. Nem megszünteti körülöttünk a problémát, hanem azt mondja: gyerünk, emeld fel a fejed és csináld, én meg jövök veled" - osztotta meg gondolatait a PSTV-vel Böjte Csaba ferences szerzetes. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője arról is beszélt, hogy Jézus a Gecsemáné-kertben nagyon félt és szenvedett attól, ami rá várt. Szavai szerint azonban Isten erőt adott neki, hogy fel tudja venni a keresztjét. Böjte Csaba úgy fogalmazott: Isten nem elveszi a problémát, hanem erőt ad a megoldáshoz. "Meggyőződésem, hogy ha az emberek ezt tartják szem előtt, akkor a válságokból, nehézségekből megerősödve lehet kijönni" - hangsúlyozta a PSTV műsorában Ferkó Dániel kérdésére válaszolva. Nézze meg a teljes beszélgetést, érdemes! Ajánljuk még
Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés. Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett. A világválogatottságtól megfoszthatták a kommunisták, a szurkolók szeretetétől azonban nem! – Pintér Sándor 75 éves lett (PS-exkluzív!)
A Bp. Honvéd egykori zseniális középpályása exkluzív interjút adott portálunknak. Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.