Pesti Srácok

Böjte Csaba a PS-nek: Krisztus a kereszthalállal azt üzeni, hogy bízik bennünk

Böjte Csaba a PS-nek: Krisztus a kereszthalállal azt üzeni, hogy bízik bennünk

"Polikrízisben van a világ, ami azt jelenti, hogy maga az élet van veszélyben. A mértéktelen mohóság, a birtoklásvágy és a hatalomvágy szétcincálja a világunkat. Nem az emberi egóval, ezzel a bennünk rejlő vággyal van a baj, azt Isten ültette belénk. A kérdés az, hogy hogyan éljük meg. A válasz pedig Jézus Krisztus és a megváltás. Jézus az, aki a bennünk élő vágyat megnemesíti, amikor megértjük és követjük a tanítását, hogy olyan értékek után nyújtsuk ki a kezünket, ami maradandó" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Böjte Csaba. Az erdélyi ferences rendi szerzetes, aki mintegy hatezer kallódó gyermek életét mentette meg az elmúlt harminc évben, világunk jobbá fordításának kulcsát a szolgáló szeretetben látja. Jézus Krisztus nagypénteki kereszthalálával azt üzeni, hogy az az örökkévalósághoz és a boldogsághoz vezető út, ha másokért adjuk az életünket. Nem meghalni kell másokért, hanem áldozatokat hozni, akkor találjuk meg a valódi boldogságot. "Jézus ott, a kereszten elveszítette az életét, de azóta is hány embernek ad reményt a legnehezebb pillanatokban? Keresztre feszítették, de hány templomot építettünk azóta a tiszteletére? Merjük odaadni az életünket akár a családunknak, akár a népünknek, és megtapasztaljuk a búzamag csodáját, amely látszólag ugyan meghal, de százszoros termést hoz. A húsvéti megváltás az egyetlen olyan pozitív üzenet, ami valóban a jövőbe vezet" – fogalmazott lapunknak az atya.

Jézus Krisztus azt mondta: én vagyok az út, az igazság és az élet – emlékeztetett Böjte Csaba. Mint mondta, azt látja, hogy ma nagyon sok fiatal és meglett felnőtt ember is aggódik az életért.

– hangsúlyozta a szerzetes.

PestiSracok facebook image

– tette fel a kérdést az atya.

– mondta.

– jegyezte meg az atya.

Felidézte a sokat emlegetett mondatot: "jónak lenni jó". Úgy vélekedett, hogy aki valami igazán értékeset csinál, az megajándékozza a környezetét, sok esetben az emberiséget, a világot is.

– fogalmazott Böjte Csaba. Hozzátette: a világunkat a birtoklásvágy mellett a hatalomvágy az, ami szétcincálja. Amikor a kicsi gyermek azt mondja, "akarom", érvényesülni szeretne, szeretné megmutatni a világnak, hogy itt van. Nagyon sok mindent ezért teszünk, hogy megmutassuk magunkat, hogy kiemelkedjünk. A kérdés az atya szerint megint csak az, hogy mivel és milyen céllal emelkedünk ki.

– húzta alá az atya.

Teréz anyát – mint mondta – nemhiába avatták boldoggá: valóban boldog volt. Az a munka, az a szolgálat, amit önként választott, boldoggá tette.

– mondta a szerzetes, majd hozzáfűzte, hogy aki pedig a világ gondját a vállára veszi, az a világ királya lesz. A harmadik dolog, ami darabokra szaggatja a világunkat Böjte atya meglátása szerint, azoknak az élni akarása, akik a saját életüket mindenki más élete belé helyezik. Akik számára az élet azt jelenti, hogy jogaik vannak és ezt helyezik a középpontba: "jogom van beutazni a világot, megkapni, amire ránézek, amit megkívánok, habzsolni akarom az életet". Erre Jézus válasza az: ha el tudod veszíteni az életedet szeretetből másokért, akkor fog kiteljesedni az életed. Még ezt a vágyat sem akarja kiölni belőlünk. Ő maga is a kánai menyegzőn hatszáz liter borral ajándékozza meg a többieket.

– mondta az erdélyi ferences.

Böjte atya szerint Jézus Krisztus és a megváltás a XXI. század gondjaira, bajaira is választ ad. Ezért is nagyon fontos nagypéntek üzenete. Jézus ott, a kereszten elveszítette az életét, de megszámlálhatatlan templomot építettünk a tiszteletére világszerte. Hány ember merít erőt az ő kereszthalálából? Ő az, aki azóta reményt ad nekünk a legnehezebb pillanatokban is. Ezért a szerzetes szerint ne keseredjünk el, hogy mennyi szörnyűség van a világban, hanem érezzük át a keresztény értékeket, amelyeket a legszebben húsvét ünnepe hirdet.

– hangsúlyozta Böjte atya. Hozzátette: meg van győződve róla, hogy Jézus Krisztus útja a mi utunk. A húsvéti megváltás pedig az egyetlen olyan pozitív üzenet, ami valóban a jövőbe vezet.

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.