ferencvárosi tc
A kazah Tobol lesz a Ferencváros első ellenfele a Bajnokok Ligájában
Eldőlt, hogy a kazahok kétszeres bajnoka, az FC Tobol lesz a Fradi első ellenfele a Bajnokok Ligája-selejtezőkben. A Kosztanaj városához köthető klub a kazah bajnokság legjobbjait előzte meg az előző idényben, és sem a klub szakmai ügyekért felelős vezetője, Hajnal Tamás, sem pedig Sztanyiszlav Csercseszov nem tartja könnyű ellenfélnek. A több remek idegenlégióst is foglalkoztató klub ellen július 5-én vagy 6-án lép először pályára a Ferencváros.Köszönetnyilvánítás a Fradinak, amiért közel száz ukrán gyermeknek segített a klub a bajban
Az U13-as korosztálytól egészen az U19-esig közel száz ukrán gyermeknek segít a magyar bajnok Ferencváros labdarúgóklub. A gyerekek köszönetet mondtak a Fradi támogatásáért.Elhunyt Szőke István, a Ferencváros labdarúgója
Életének hetvenhatodik évében elhunyt Szőke István, a Ferencváros válogatott labdarúgója. A válogatottban tizenhárom alkalommal lépett pályára, négyszer volt eredményes; 1972-ben, az Európa-bajnokság belgiumi négyes döntőjébe az ő góljával jutott be a magyar válogatott. Szőke Istvánt az MLSZ saját halottjának tekinti.A Fradi sokkal több, mint egy sportegyesület – Politikai Hobbista Kubatov Gáborral (Videó!)
Már csak néhány napja van a Pesti TV-nek, így a Hobbista is véget ér ezen a felületen legalábbis, de az utolsó pillanatokban végre sikerült Kubatov Gábort is elcsábítani a vendégfotelbe. A Ferencváros elnöke elárulta, hogy számára a haza az első, de a Fradi ott van szorosan mögötte. A patinás, de sokáig vergődő-vegetáló klubból egy olyan közösséget építettek fel, amelyik sokkal több, mint sportegyesület: célt, fegyelmet, kitartást ad a fiataloknak – és persze példaképeket is. Óriási munka van benne, csakúgy, mint a választási győzelemben. Gábor számára a legfontosabb, hogy sose érezze úgy, hogy nem tett meg mindent, hogy ha még ezt vagy azt elvégezi, akkor sikerülhetett volna. Mindig 100%-osan kell teljesíteni, és ez most sikerült is. Ezért az utolsó héten már nyugodt volt, hiszen a munka el volt végezve. A kétharmadot ugyan nem merte volna megjósolni, de a kiváló aktivistákból álló csapattól is olyan visszajelzések jöttek, amelyek bizakodásra adtak okot. És szerinte Budapest sem veszett el örökre...Hamisítatlan kupahangulat, Boli-parádé, Fradi-győzelem a Magyar Kupa-döntőben - Ferencváros-Paksi FC 3-0 (1-0)
Csodálatos hangulatú, pörgős, és olykor kifejezetten látványos kupadöntőt vívott egymással a Ferencváros és a Paks a Puskás Arénában. A Ferencváros végig jobban és veszélyesebben játszva, a kitűnő egyéni teljesítményt nyújtó Franck Boli vezérletével 3-0-ra győzni tudott, amellyel 24. alkalommal nyerte meg a labdarúgó Magyar Kupát.Káprázatos mérkőzés, gyönyörű gólok a Groupama Arénában – Ferencváros–Zalaegerszegi TE 5–3 (3–0)
Gyönyörű gólokat lőtt és fordulatos, izgalmas mérkőzést játszott egymással a Ferencváros és a Zalaegerszeg a labdarúgó NB I hétközi fordulójában. A kiváló találkozón a Fradi már három góllal is vezetett, a végén mégis küzdenie kellett, hogy megtartsa előnyét, mert a Zalaegerszeg dicséretesen talpra állt. Soha rosszabb bajnoki mérkőzést!A hosszabbításban húzta be a mérkőzést a bajnok – Paks–Ferencváros 1–2 (1–1)
Az újdonsült bajnoki aranyérmes Ferencváros Paksra látogatott a labdarúgó NB I 30. fordulójának nyitómérkőzésén. A telt ház előtt lejátszott találkozón sokáig úgy tűnt, nem avathatunk győztest, ám a hosszabbítás végén Auzqui befejelte a három pontot érő gólt, így a bajnok legyőzte kupadöntős ellenfelét.Újra üzentek a baloldalnak a Fradi-szurkolók
A Ferencváros szurkolóinak már-már hagyománya, hogy kemény üzeneteket küldenek a magyarországi baloldalnak. Így tettek a vasárnapi FTC–Újpest meccsen is, ahol kijelentették: soha többé kommunizmust!Azt beszéli már az egész város, hogy bajnok lett a Ferencváros! – FTC–Újpest 2–1
Hatalmas izgalmak előzték meg a vasárnapi Fradi–Újpest derbit, hiszen a zöld-fehérek szempontjából a bajnoki cím elhódítása volt a tét. Az orosz Csercseszov által edzett Fradi már az első félidőben eldöntötte a nagyon izgalmas és komoly tempóban zajlódó meccsen a cím sorsát. A Fradi-gólok gyártását elsőként Tokmac kezdte meg a tizenkilencedik percben, majd húsz perccel később Vécsei Bálint is betalált, ami azt jelentette, hogy magyar góllal lett bajnok a Fradi.Ajánljuk még

















