Pesti Srácok

A hosszabbításban húzta be a mérkőzést a bajnok – Paks–Ferencváros 1–2 (1–1)

null

Az újdonsült bajnoki aranyérmes Ferencváros Paksra látogatott a labdarúgó NB I 30. fordulójának nyitómérkőzésén. A telt ház előtt lejátszott találkozón sokáig úgy tűnt, nem avathatunk győztest, ám a hosszabbítás végén Auzqui befejelte a három pontot érő gólt, így a bajnok legyőzte kupadöntős ellenfelét.

Azt már a mérkőzés előtt tudhattuk, hogy lesz miért hajtania a Fradinak, mert amikor legutóbb találkozott a két csapat, akkor az atomvárosiak sima 3–0-ra lelépték a zöld-fehéreket az Üllői úton. Ráadásul bajnokként már csak presztízsből sem engedhetett meg magának egy vereséget a vendégcsapat. Talán a közelgő kupadöntő – amelyet ugyanez a két csapat vív majd – volt az oka annak, hogy mind a Paks, mind pedig a Ferencváros alaposan felforgatott csapattal állt ki a mai bajnokira. A hazaiak legfontosabb hiányzója egyértelműen a sárga lapjai miatt kényszerpihenőn lévő Ádám Martin volt, akinek helyét az Üllői úton is nagy kedvencnek számító Böde Dániel foglalta el. De Ádámon kívül más játékosokat is kihagyott Bognár György a múlt heti, zalaegerszegi győztes csapathoz képest, ugyanakkor több, fiatal tehetséget – például Szabó Bálintot, Kocsis Bencét és Kovács Nikolaszt – is bedobott a mélyvízbe és a kezdőbe jelölt.

A vendégeknél Sztanyiszlav Csercseszov is jelentős átalakításokat hajtott végre az Újpest ellen látottakhoz képest. Csere történt a kapusposzton, ahol ezúttal Bogdán kezdett, és kimaradt Tokmac, Boli, Zachariassen, valamint Vécsei is, a lilák ellen idő előtt zuhanyozni küldött Loncar pedig eltiltás miatt nem léphetett pályára. Kezdett viszont Besic, Samy Mmaee, Marquinhos és Bassey is, és ismét lehetőséget kapott Pászka Lóránd is.

PestiSracok facebook image

A mérkőzés előtt a hazaiak rendkívül sportszerűen díszsorfallal köszöntötték a bajnok Ferencváros játékosait. Aktívan kezdtek a csapatok, mindkét csapat támadólag, de legalábbis kezdeményezően lépett fel. Az első lövést a vendégek részéről láthattuk, Besic azonban nem találta el igazán jól a labdát, így a 18 méteres próbálkozását könnyedén védte Rácz. A 7. percben megszerezte a vezetést a Paks. Kocsis ívelhetett be szögletet, ami megpattant Laidouni fején, és az öt és feles vonalánál helyezkedő Lenzsér kapásból a hálóba továbbított (1–0).

A gól után is támadásban maradt a Paks, de csak Sajbán lövése jelentett komolyabb helyzetet a 15. percben. A félidő feléhez érkezve a Ferencváros egyre inkább mezőnyfölénybe került és csakhamar góllá is érett ez a fölény. A 20. percben Pászka indult el remekül az oldalvonal mellől a paksi tizenhatos irányába, jól továbbított Besichez, aki egyet tolt a labdán és ballal, takarásból a hálóba lőtt (1–1). Rácz mellé nyúlt, igaz, nem is igen láthatta a lövést az előtte lévő tömörülés miatt.

Mindenesetre szerencsére nem hazudtolta meg magát a két csapat, alig 20 perc elteltével máris láthattunk két gólt, így reménykedhettünk, hogy a folytatás is hasonlóképpen alakul. Így is lett, futószalagon alakultak ki a helyzetek mindkét kapu előtt. A 26. percben Bassey lőtt, Rácz bravúrral, lábbal hárított. Egy perc múlva Kovács kapott sárgát a hazai oldalon, majd újabb két perccel később Böde bólintott fölé egy remek beívelést követően. Nem sokkal később Marquinhos előtt adódott lehetőség, de a brazil légiós nem tudta bevenni Rácz hálóját. Nem panaszkodhattunk sem az iramra, sem a látottakra, igaz, a színvonal azért nem verdeste az eget.

A 37. percben Kinyik Ákos is „besárgult”, miután felvágta Marquinhost. A 40. percben szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, Kocsis azonban rosszul ívelt be, így odalett a lehetőség. A 43. percben Medgyes mentett nagyot, amikor éppen a lövés pillanatában lelopta a labdát a lőni készülő Bassey lábáról. A mentést követő szöglet után érdekes jelenet történt. A beívelt labdát Blazic 5 méterről a kapuba fejelte, ám a VAR alapos vizsgálata után Berke Balázs játékvezető visszavonta a találatot, mert Bassey akadályozta a kapuból kiinduló Rácz kapust. Így aztán döntetlennel vonulhattak az öltözőbe a csapatok.

A szünetben Csercseszov mester nem cserélt, Bognár György azonban igen, Kesztyűs váltotta a fiatal Kocsist. A játék képe azonban így sem változott túlzottan sokat. A Fradi továbbra is némi mezőnyfölényben futballozott, ám igazi komoly gólhelyzetet nem tudtak kialakítani. Igaz, az 54. percben Pászka szöglete után Kovacevic fejese azért jelentett némi veszélyt, ám a kapufánál álló paksi bekk tisztázni tudott. A 60. percben újabb vendégszögletet láthattunk, amelyet ezúttal is Pászka ívelt be, ám ebből sem született gól. A vendégfölény állandósult, egyre nagyobb nyomás volt a paksi kapun.

Talán ez is indokolta, hogy Bognár György újabb változtatást eszközölt: Szabó Bálint helyett Haraszti Zsolt állt be. Csakhamar frissített Csercseszov is, ráadásul hármat is. Előbb Marko Marin váltotta Marquinhost, majd Kovacevic és Pászka is elhagyta a játékteret: helyükön Botka, valamint Civic folytatta.

A 70. percben Windecker fejelt fölé, majd három perccel később Auzqui nyargalt el egy jó indítással a jobb szélen, életerős lövése azonban elszállt a bal felső sarok felett. Eközben Bognár György lehozta Bödét és Nagy Richárdot állította be helyette. A 76. perc elején Haraszti kecsegtető helyről elvégzett szabadrúgása sikerült rosszul, beívelése után még csak felszabadítania sem kellett a Fradi-védelemnek. Egy perccel később Vécsei kapott sárgát. Csercseszov mester kihasználta utolsó két cseréjét is: Besic helyett Sigér, Bassey helyett pedig Boli folytatta a játékot. A cserék mindenesetre mutatták, hogy Csercseszov győzelmet szeretne ünnepelni.

A hajrát Vécsei szöglet utáni kapufája nyitotta meg, csak nagyon kevés hiányzott a Fradi vezető góljához. A 85. percben Szabó János viharzott el a bal oldalon, jól kanyarított középre, ám ez a helyzet is kimaradt. Azután Boli villant kétszer, előbb Laidounit indította jól, de les lett a dologból, majd lövését követően paksi kezezést vizsgált a VAR, de nem kapott büntetőt az FTC. Kapott viszont majdnem egy gólt, Haraszti ugyanis könnyedén szerelt a saját térfelén, majd felvezette a labdát egészen a Fradi tizenhatosáig, lövését azonban Bogdán magabiztosan védte.

A 93. percben, amikor már szinte mindenki elkönyvelte a pontosztkozkodást, akkor Boli újra megiramodott, jól ívelt középre, és az érkező Auzqui közelről a hálóba bólintott (1–2). Összegezve a mérkőzést, elmondhatjuk, hogy mindkét csapat kezdeményezett, igyekezett támadni, így végig izgalmas volt meccs, igaz, a meccs elején látott gyors gólváltás ellenére végül mégsem lett gólokban bővelkedő a találkozó. A látottak alapján a bajnok győzelme nem érdemtelen ugyan, de ezt a sikert most elsősorban nem a mutatott játékának, hanem a minőségibb cseréinek köszönheti.

Vezető kép: A Ferencvárosi Torna Club hivatalos Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.