fiatalkorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények
"A megtérés és a vallás nem nyújthat fedezéket a bűncselekmények elkövetőinek" - Füssy Angéla a Hit Rádióban
Gyermekek, fiatalkorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények, valamint elkövetők és megtérés mint a következmények elkerülését szolgáló pajzs volt a téma a Hit Rádióban a minap egy olyan büntetőügy kapcsán, amelynek feltárásában a PestiSrácok.hu oroszlánrészt vállalt. A Hit Rádió vendége volt kollégánk Füssy Angéla, aki Király Tamással többek között arról beszélgetett, nyújthat-e fedezéket az egyház bűnelkövetőknek, lehetséges-e bármilyen magyarázat arra, ha egy egyház, egy felekezet tudomására jutott súlyos bűncselekményről nem értesíti a hatóságokat, sőt mentegeti az elkövetőt, bűncselekmények gyanúsítottját arra való hivatkozással, hogy az Úr hívja magház a bűnösöket, nekik van szükségük megtisztulásra. Kollégánk a műsorban úgy fogalmazott, érthetetlen számára, ha egy kisegyház vezetése, amely tagja által egy pedofil büntetőügybe keveredett, nem az áldozatokat, hanem az elkövetőt, a gyanúsítottat védi. "Most már nem akarom megölni magam" – Azért állt talpra, hogy edzője legalább további fiatalkorú fiúkat már ne ronthasson meg
András – nevezzük így – talán a legbátrabb azon fiúk közül, akik F. Márton újpesti jiu-jitsu edző áldozatai voltak az elmúlt 20 évben. 15 éves volt, amikor gerincproblémája miatt az édesanyja az edzőterembe, majd masszázsra vitte. Édesapja súlyos beteg volt, az edző pedig az első hetekben a bizalmába férkőzött, majd megrontotta az uszodában, egy masszázságyon, miközben a folyosón emberek jöttek-mentek. "Könyörögve sírtam, hogy ne kelljen többet mennem. Hiába. Azt mondták, menni kell, mert rossz a gerincem, nem mozgok, csak ülök a számítógép előtt egész nap." András akkor azt nem mondta el, mit tett vele a férfi. Hiányzott a bizalom és talán rátett erre egy vagy akár több lapáttal is a szégyenérzet. Évek teltek el, ezalatt emlékei szerint Márton legalább százszor kényszerítette szexuális együttlétre. Volt, hogy sírva kapálózott, le kellett fogni a behatoláshoz, máskor némán, mozdulatlanul hagyta, csak hogy hamarabb vége legyen. A fiú többször is próbált szabadulni. A legjobban az viselte meg, amikor végre beszélni mert (több alkalommal is) és a saját édesanyja nem neki hitt, hanem bántalmazójának. "Üres lettem" – mondja, aztán azt, hogy meg akart halni. Miután az öngyilkos gondolatok nem tudták legyőzni, végül talpra állt, és ő lett az első, aki besétált a rendőrségre, másfél évvel ezelőtt. "A pelyhes fiúkat szerette" – Volt edzőtársa beszélt az efebofil dzsúdzsucuedző két évtizede tartó aberrációiról
Behízelgő modorával csalta magához a fiatalokat F.M., az a jiu jitsu edző, akiről a PestiSrácok.hu írta meg, hogy hatalmi viszonnyal visszaélve tizennyolcadik életévét be nem töltött sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsítja a rendőrség. Módszereiről, és a lassan két évtizede tartó borzalomról, amely során számtalan fiatalt ronthatott meg és zsákmányolhatott ki, volt edzőtársa, Kollárik József beszélt a PestiSrácok.hu-nak. József több sporteseményen és edzőtáborban is találkozott F.M.-mel, aki rendre fiatalkorú fiúkkal jelent meg és állítólag nem is rejtette véka alá, hogy a "még szőrtelen, pelyhes fiúkat szereti".