fiatalok
Már a játékiparba is belelógnak az LMBTQ-lobbi csápjai, acélkarjai, sőt, a "varázspálcája" is! – Dezse Vű
Most a videojátékokról lesz szó, mert sokkoló és gusztustalan, ami a játékiparban történik, épp ott, ahol nem akar az ember egy fárasztó nap után politikát látni, ott, ahol a transzneműeknél sokkal kevésbé ijesztő démonokkal kell megküzdenie az embernek, de bármennyire is meglepő, ide is betette a lábát, a kezét, meg a nemrég feloperált műfarkát az LMBTQ-lobbi, a haladás, a tolerancia és az ezzel járó hányinger, tönkretéve az egyik utolsó dolgot, ami élvezhető volt még ebben a világban. És amellett, hogy ez személyes ügy, azokhoz a szülőkhöz is szólok, akik azt hiszik, hogy az Xbox előtt nincs akkora veszélyben a gyerek, mintha egy Disney-mesét nézne. Elárulom: de.Hivatalosan is hadat üzent Amerika a saját gyerekeinek – The Right Brothers
Mindent megtesz Amerika, hogy leépítse a jövő generációját. Mivel az LMBTQ-agymosás nem megy elég gyorsan, ezért úgy döntöttek, hogy fizikailag is tönkreteszik a gyerekeket. Ezt kötelező jellegű gyógyszeres kúrákkal, illetve műtétekkel kívánják megvalósítani, abban az esetben legalábbis, ha a gyerekeket túlsúlyosnak ítélik meg. Ez már egy-két kilogramm esetében is megtörténhet, a szülőnek pedig nincs beleszólása a beavatkozásba. A dolog azért is érthetetlen, mert a mi maradi, konzervatív felfogásunk szerint egész egyszerűen csak egészséges ételeket kellene adni a gyerekeknek, illetve arra ösztönözni őket, hogy rendszeresen sportoljanak. Az is érdekes, hogy hová tűnt az úgynevezett "fat acceptance movement", vagyis az, amikor betegesen elhízott embereket gyönyörűnek, bátornak és különlegesnek nevezünk.Rétvári Bence: az energiaitalok túlfogyasztásának veszélyeire hívja fel a figyelmet a kormány
Szemléletformáló programokkal igyekszik felhívni a fiatalok figyelmét az energiaitalok túlfogyasztásának veszélyeire a kormány – mondta el a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtök reggel, az M1 aktuális csatorna műsorában. Rétvári Bence ismertette: a középiskolás és felső tagozatos diákok 10 százaléka napi rendszereséggel fogyaszt energiaitalt.Tehetséges gyerekek életét tette tönkre egy liberális iskola, csak hogy meg ne bántsa a többi tanuló érzéseit
2023 elején ott tart a világ, hogy a szeretteinknek talán már nem is „boldog új évet”, hanem „normális új évet” akarunk kívánni. Azt, hogy ez az állítás igaz, mi sem támasztja alá jobban, mint egy rövid, de annál idegtépőbb történetet egy iskoláról, ahol nem szóltak egy csomó diáknak arról, hogy megkapták a kiváló diákoknak járó díjat, mert az igazgatónő és a beavatott tanárok attól tartottak, hogy ezzel megsértik a többi diákot, akik nem részesültek kitüntetésben, mert valószínűleg nem tanultak elég szorgalmasan. A durvább része ennek az, hogy a nem, illetve túl későn értesített kitűnő diákok nem tudták feltüntetni a díjazást az egyetemi felvételiken, ezért emiatt akár le is maradhatnak az ösztöndíjakról, vagyis a jövőjük is múlhat mindezen. De a lényeg, hogy néhány diákot nem bántottak meg.2022: a hazugságok és az önátverés éve
Van egy rész a Függetlenség napjában, amikor az elnök először szembesül azzal, hogy átverték és nem szóltak nekik az 5-.es körzetről, és arról, hogy valódi UFO-kat és űrhajókat rejtegetnek a sivatagi homok alatt. Az elnök nem érette, hogy milyen pénzből finanszírozzák ezt az egészet, és erre rá is kérdezett, mire az egyik ember közbevágott és azt kérdezte: maga tényleg elhitte, hogy 30 ezer dollárba kerül egy WC-deszka? Na valahogy ez jellemzi szerintem a 2022-es évet, ami kétségtelenül a a hazugságok és az önátverés éve volt.LMBTQI-képzést indít tanároknak a Labrisz Leszbikus Egyesület
A Labrisz Leszbikus Egyesület közösségi oldalán ismertette, hogy hamarosan Pécsett, Szegeden és Budapesten indítanak oktatási projektet Befogadó Terek néven.Nem akarják az amerikai fiatalok megvédeni többé a hazájukat – The Right Brothers
Egyre kevésbé népszerűbb a katonai pálya az amerikai fiatalok körében. Ezt a Biden-adminisztráció miniszterei persze nem értik, fel sem tudják fogni, hogy mi lehet az összefüggés az LMBTQ-katonák az elmúlt időszakban unalomig ismételt toborzása és a normális fiatalok a hadseregből való kiábrándultsága között. Na, ezt mi a Right Brothersben elmagyaráztuk, azt viszont már nem tudtuk mi sem megfejteni, hogy miért nem pattognak a klímaaktivisták a globális felmelegedés miatt a soha nem látott –10 fokos brit hidegben, miközben nemrég azt mondták, hogy amilyen az időjárás ma, olyan lesz a jövő holnap.Meddig kell tűrnünk a fröcsögő libsi gyalázkodást? – Reakció
Sajnálatos módon az internetes trollkodás, az álnevek mögé bújva végzett minősíthetetlen gusztustalankodás uralja az internetet. Ebből mi, konzervatív újságírók napi szinten kapunk: a halálos fenyegetésektől a családtagok szidásig minden belefér a kisiklott életű, irigy, magányos és megtört lelkű online anyázóknak. Nemrég Dezse-Zelenka Dóra és Dezse Balázs házasságával kapcsolatban bukkant fel az internet pöcegödrében, a Redditen néhány tematikus beszélgetés, ami átlépte azt a bizonyos vörös vonalat. Ezt pedig már nem hagyhattuk szó nélkül. Reakcióvideó következik.A demokrata párt megbetegítette az amerikai fiatalokat – The Right Brothers
Az amerikai fiatalok jelentős része a demokratákat támogatta a félidős választáson. De miért vagyunk ezen meglepve, miközben éppen a haladó, liberális demokraták azok, akik az elmúlt években elhitették a fiatalokkal, hogy baj van velük? És hogy mi a baj? Az, hogy aggódnak a jövő miatt, ami a liberálisok szerint a republikánusok és a konzervatívok miatt teljesen megalapozott, a megoldást meg csakis a befogadó, mindig toleráns haladók oldalán lehet megtalálni. Természetesen a baloldal orvosilag is betegnek nyilvánítja a fiatalokat, akiknek a fele már napi szinten szed gyógyszert például az iskolai stressz ellen. Ennek a generációnak a terméke az az Oli London, aki brit férfiból fél éve koreai nő lett, de néhány hónap alatt megbánta döntését, megtalálta Istent, és szerinte a fiataloknak tanulniuk kellene az ő hibájából.Ajánljuk még