fidesz
Farkas Dániel lett a Fidelitas új elnöke
Tisztújító kongresszust tartott a Fidelitas; az esemény apropója, hogy Illés Boglárka, a Fidesz ifjúsági szervezetének jelenlegi vezetője távozik pozíciójából. A kongresszuson a küldöttek mellett számos politikus, országgyűlési képviselő és szakértő is részt vett. Az új elnökség tagjai egyhangúlag választották meg elnöknek Farkas Dánielt.Fidesz: ha Gyurcsányékon múlna, már elviselhetetlen szankciós megélhetési válságban élnénk
Ha Gyurcsányékon múlna, a magyarok már elviselhetetlen szankciós megélhetési válságban élnének – reagált a nagyobbik kormánypárt Kálmán Olga (DK) csütörtöki sajtótájékoztatójára, amelyen az ellenzéki politikus arról beszélt: novemberben 48 százalékkal kellett többet fizetni ugyanazért a néhány élelmiszerért egy budapesti boltban, mint májusban.Fidesz: a dollárbaloldal Magyarország ellen dolgozik
A dollárbaloldal Magyarország ellen dolgozik – kommentálta a Fidesz szerdán ellenzéki pártoknak az Európai Bizottság uniós forrásokkal kapcsolatos bejelentésére tett nyilatkozatait.Fidesz: Gyurcsányék megakadályozzák a Magyarországnak járó pénzek kifizetését
Gyurcsányék újra azért mentek Brüsszelbe, hogy megakadályozzák a Magyarországnak járó uniós pénzek kifizetését – írja a Fidesz közleményében, reagálva arra, hogy a Demokratikus Koalíció diákok, tanárok és pedagógus-szakszervezetek képviselőit vitték el az Európai Parlamentbe.A Fidesz szerint üzemanyaghiányt a dollárbaloldal és az általuk támogatott szankciók okoznának
Országos üzemanyaghiány akkor lenne, ha a dollárbaloldal lenne hatalmon. Gyurcsányék ugyanis már szolgaian rég végrehajtották volna az összes energiaszankciót Magyarországon is, amellyel hazánkban is veszélybe sodornák az üzemanyagellátást és egekbe emelnék a benzin árát – reagált a Fidesz a DK-s Varju László nyilatkozatára.Hidvéghi Balázs: szükséges az EP jobboldali pártjainak együttműködése
Az Európai Parlament jobboldali pártjai és a Fidesz európai parlamenti képviselői szerdán együttműködésről szóló nyilatkozatot írtak alá, amely sorosabbra fűzi kapcsolataikat, ugyanis szükséges megjeleníteni azt a józan, önállóságra, nemzeti hagyományokra építő európai együttműködést, amelyet a partnerek felvállalnak és képviselnek – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője Strasbourgban, szerdán.Ennyit számít a fővárosnak tizenkét év polgári kormányzás – Videóval köszöntötte Budapest egyesülésének évfordulóját a Fidesz (VIDEÓ)
Egy főváros, ezer arc, 149 év – ma ünnepeljük Budapest napját, 1873. november 17-én egyesült Pest, Buda és Óbuda – kommentálta legújabb Facebook-videójában a budapesti Fidesz. A felvételeken jól látszik, hogy Budapest meghatározó épületeinek évszázados távlatból sincs miért szégyenkezniük.Fidesz: A Gyurcsányék által is erőltetett szankciókat kell eltörölni
A Gyurcsányék által is erőltetett szankciókat kell eltörölni az áremelkedés megállításához – reagált a kormánypárt a DK-s Dávid Ferenc nyilatkozatára. A közleményben megjegyzik: az inflációt és az áremelkedéseket azok a brüsszeli szankciók okozzák, amelyeket a guruló dollárokért cserébe a teljes magyar baloldal is szolgaian támogat.Fidesz: Magyarországon a legalacsonyabb a lakossági áram ára
Magyarországon a legalacsonyabb a lakossági áram ára – kommentálta a Fidesz Varju László (DK) nyilatkozatát hétfőn. Varju László, a DK alelnöke hétfőn azt mondta, hogy egy hétfői kimutatás szerint Magyarországon a legdrágább az áram az egész Európai Unióban.Ajánljuk még
















