fidesz
Tisztújító kongresszust tart a Fidesz
Vasárnap tartja a Fidesz 29. tisztújító kongresszusát, amelyen szavaznak a pártelnökről, valamint a négy alelnök személyéről - közölte Hollik István, a párt kommunikációs vezetője.Alelnököt választ a Fidesz – Vasárnap tartják a párt tisztújító kongresszusát
Vasárnap tartja kétévente esedékes tisztújító kongresszusát a Fidesz, ahol szavaznak a pártelnökről, valamint négy alelnökéről. Mivel Novák Katalin nem indul újra, így a családokért felelős tárca nélküli miniszter alelnöki pozícióját új ember veheti át. Hollik István, a párt kommunikációs igazgatója közölte, hogy az eseményen megjelenő küldöttek közül mindenki be van oltva, továbbá nem kötelező a maszkhasználat, a rendezvényt pedig védettségi igazolvány nélkül is lehet látogatni.Márki-Zay állítólag soha nem volt fideszes, de 2010-ben rájuk szavazott
Előkerült Márki-Zay Péter három évvel ezelőtti nyilatkozata, amelyben letagadta, hogy fideszes lett volna valaha. Megszokhattuk már, hogy a baloldal mininszterelnök-jelöltje ellentmond saját magának: idén márciusban bevallotta, 2010-ben ő maga is a Fideszre szavazott.Fidesz: Gyurcsányék rezsit és adókat emeltek
Gyurcsány Ferencék a magas infláció mellett rezsit és adókat emeltek, valamint elvettek egyhavi nyugdíjat – így kommentálta a Fidesz kedden az Országgyűlés költségvetési bizottsága DK-s elnökének a kormány gazdaságpolitikáját bíráló megnyilvánulását.Márki-Zaynak mások szexuális hovatartozásáról is van listája?
A Fidesz tele van melegekkel – kaphattuk a summás megállapítást Márki-Zay Pétertől, hónapokkal ezelőtt, amikor még szó sem volt arról, hogy ő lesz az ellenzék utolsó reménysége, ahogy ő nevezte saját magát az előválasztáskor. Meg sem próbált tompítani, finomítani ezen a kijelentésén, még azután sem, amikor fellépett a nagyszínpadra; azaz már nemcsak saját maga hatása alá kerülve, hanem hivatalosan is ő lett az ellenzék utolsó reménye. Sőt! Még rá is tromfolt. Az angol ezt úgy nevezi: doubling down. Amikor valaki mond egy hajmeresztő dolgot, de nagyon kemény ellenreakciókat kap, vagy lebukik, de nem hátrál meg, hanem rátol egy lapáttal, és egy még hajmeresztőbb dologgal áll elő. Márki-Zay konkrétan a fél kormányról állítja, hogy meleg.A Fidesz szóvivője szerint téves és veszélyes a Márki-Zay Péter által hirdetett migrációs politika
Márki-Zay Péter úgy gondolja, hogy amennyiben migránsok települnének be Magyarországra, ők képesek lennének magyarrá válni. Erre reagált Horváth László, a Fidesz szóvivője, aki elmondta: a Fidesz szerint téves és veszélyes az ellenzéki miniszterelnök-jelölt által hirdetett migrációs politika.Fidesz: el a kezekkel Lengyelországtól!
Az Európai Bizottság beadványára az Európai Unió Bírósága úgy döntött, hogy Lengyelországnak rekordmértékű, napi egymillió eurós büntetést kell fizetnie az EU-nak, amiért nem függesztették fel a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájának működését. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja felháborítónak tartja az EUB döntését, ami újabb durva támadás Lengyelország szuverenitása, a lengyel emberek ellen – derül ki a Fidesz lapunkhoz eljuttatott csütörtöki közleményéből.Fidesz: a magyarok nem kérnek a baloldal bevándorláspárti politikájából
A magyarok nem kérnek a baloldal bevándorláspárti politikájából – jelentette ki a Fidesz szóvivője csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában. Zsigó Róbert azt mondta: úgy tűnik, hogy Márki-Zay Péter nem mulasztja el behozni a lemaradását a baloldalon; újabb cikkek láttak napvilágot arról, hogy mit is gondol például az illegális bevándorlásról.Megdőlt a baloldali narratíva: sok fiatal áll a Fidesz mögött
A baloldal már hosszú hetek óta építi azt a hamis narratívát, miszerint az előválasztás megmozgatta a fiatalokat. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint ezt az állítást egyetlen számítás sem támasztja alá; a baloldali előválasztás kapcsán sincsenek erre vonatkozó adatok, így ez csupán a politikai propagandakommunikáció része a baloldalon, mintsem egy valós helyzetleírás.Ajánljuk még

















