fidesz
Fidesz: nem telik el úgy nap, hogy a baloldal ne támadná a rezsicsökkentést
A Fidesz szerint nem telik el úgy nap, hogy a "Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal" ne támadná és ne tenné nyilvánvalóvá, hogy eltörölné a rezsicsökkentést.Lázadás
A Fidelitas stabil értékrendje lázadást jelent az "Európát, sőt, az egész világot uralni akaró” liberális mainstreammel szemben – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a Fidesz ifjúsági szervezetének tisztújító kongresszusán. Milyen pontos megfogalmazás ez. Ha a szó jelentését nézzük, akkor lázadni csak demokráciában lehet és érdemes. Diktatúrában nem ajánlatos. Mégis sokan lázadtak, lázadnak. Az ember fiatal korában többnyire lázadó, liberális.Elhunyt Schöpflin György
Életének 82. évében elhunyt Schöpflin György, a Fidesz korábbi európai parlamenti (EP-) képviselője – közölte a nagyobbik kormánypárt EP-képviselőcsoportja pénteken az MTI-vel.Fidesz: Márki-Zay kihúzná a talajt több mint egymillió munkavállaló talpa alól
A Fidesz szerint a baloldal veszélybe sodorja a 2010 óta elért gazdasági eredményeket, Márki-Zay Péter ugyanis "újra a balliberális gazdaságpolitikát hozná vissza, és még a minimálbért is feleslegesnek tartja, amivel kihúzná a talajt több mint egymillió munkavállaló talpa alól" – mondta a kormánypárt szóvivője pénteken, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.Hátba támadja a lengyeleket az EP baloldali többsége
Az EP öt képviselőcsoportja levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, amelyben kérik, hogy ne fogadják el a lengyel helyreállítási tervet, ezáltal az európai helyreállítási tervből Lengyelországnak járó összeget a jogállamisági kritériumok miatt ne folyósítsák – írja közleményében a Fidesz EP-képviselőcsoportja.Orbán Viktor: Magyarországnak előre kell mennie és nem hátra (Videó!)
Hiába áll elénk a teljes baloldal, Brüsszel és Soros György egész hadserege, együtt a legvastagabb falon is át fogunk menni és újra győzni fogunk, mert Magyarországnak előre kell menni és nem hátra – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett legújabb videójában.Városháza-gate: Karácsony megfutamodott, nem lesz rendkívüli közgyűlés
Portálunk már beszámolt róla, hogy egyre nagyobbra dagad a Városháza eladása körül kialakult botrány, azonban Karácsony Gergely továbbra is lapít és mást hibáztat az ügyben. Hétfőn Láng Zsolt a Fidesz-KDNP frakció nevében rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte, hogy tisztázhassák végre, kik a felelősök az ügyben, ám Karácsony megfutamodott.Deutsch Tamás a Pesti TV-nek: ma az EU politikája kísérteties hasonlóságot mutat az izmos kommunizmuséval
A Fidesz történetének első harminchárom éve csak bemelegítés volt – fogalmazott a Fidesz vasárnapi tisztújító kongresszusán Orbán Viktor. A pártelnök arról beszélt, Magyarország a polgári erők irányítása alatt a következő években a fejlett országok közé léphet, ezeket a célokat ugyanakkor megvalósíthatatlannak nevezte egy baloldali vezetés alatt, amely Brüsszel minden kérését kiszolgálva beengedné a migránsokat, eltörölné a rezsicsökkentést és a klímavédelem költségeit a multik helyett a lakosságra terhelné. A Pesti TV-nek adott exkluzív interjúban Deutsch Tamás kifejtette, ma az EU politikája kísérteties hasonlóságot mutat az izmos kommunizmuséval. Gál Kinga, a Fidesz kongresszusán ma megválasztott alelnök szerint ideológiai harc is folyik, amiben nemzetközi szinten is szövetségesekre van szükség. Rendhagyó napirendi pont keretében szólalt fel a lengyel Jog és Igazságosság párt politikusa, a lengyel Szejm elnöke, aki arról beszélt, hogy a lengyel és magyar fél hasonlóan ítéli meg az unió válságát is."Arra kérünk benneteket, hogy győzzetek" – Tisztújító kongresszust tart a Fidesz (Cikkünk folyamatosan frissül!)
Vasárnap tíz órakor vette kezdetét a nagyobbik kormánypárt huszonkilencedik, tisztújító kongresszusa. A Fidesz kongresszusi küldöttei megválasztják a párt elnökét és alelnökeit és döntéseket hoznak a politikai irányvonalról. A vasárnapi kongresszus legfontosabb kérdése a négy alelnök megválasztása lesz, az elnöki pozícióra 2019-ben Orbán Viktort választották, akinek idén sincs kihívója, a megválasztott, megerősített pártelnök beszédre várhatóan délután fél három magasságában kerül majd sor.Ajánljuk még

















