fletó
Fletó csávó megint elk*rta, és megint elküldték a p*csába, de még mindig ő akarja megmondani, hogyan folytassa az ellenzék! (videók)
3 057 195 szavazóval a hátunk mögött jó nézni ezt a videóösszeállítást, amelyben láthatnak olyat is, amikor Fletó felháborodott pofátlansággal kérte ki magának, hogy ez az Orbán csávó felhánytorgatja neki 2006-ot. Pedig éppen akkor hazudott bele Orbán Viktor arcába. 2006-ban még sikerült, aztán először 2008-ban bukott Fletónk, aztán 2010-ben, aztán 2014-ben, aztán 2018-ban, aztán 2022-ben. És még mindig ő akarja megmondani, hogyan folytassa az ellenzék!?Gyurcsány Ferenc és az apja: az egész országot kifosztó fiú túltett a piás, habókos biciklitolvajon
Gyurcsány Ferenc apja egy piti, piás biciklitolvaj volt, a bukott miniszterelnök a minap mégis vele példálózott. Stefka István szerint senkit sem szabad az apja jelleme miatt elővenni, de az tény, hogy „Fletó” túltett az öregén. Fletó nem kerékpárokat tolt el a kocsmák elől, hanem egyik fontos résztvevője volt a kommunista nómenklatúrának, akik végrehajtották a rablóprivatizációt, megtollasodva, anyagilag tönkretéve milliókat a devizahitelekkel, miközben eladósították Magyarországot, és ezzel gazdasági, morális válságot okoztak. Ez már nem bocsánatos bűn volt, nem is kis börtönbüntetés járna ezért.Gyurcsány elment – Felejthetetlen videó Fletóról, ki ne hagyja!!
Az Instagramon kering ez a videórészlet, amelyből kiderül, milyen az, amikor Fletónknak junckeri értelemben vett isiászos rohama van. A felfokozott idegállapot persze érthető, hiszen az ellenzék szellemi atyja nagy dobásra készül: pont egy hét múlva évet értékel. Embert próbáló feladat lesz – például meg kell magyaráznia, hogyan lesz a fasiszta kutyából demokratikus szalonna. Ehhez tényleg kell tudatmódosítás.Ajánljuk még











