foglalkoztatás
Suppan Gergely: vége a válságnak, a rendszerváltás óta a legmagasabb a hazai foglalkoztatás
A magyar gazdaság egyértelműen kijutott a válságból, bár az összkép még mindig vegyes. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője portálunknak elmondta: a válság egyértelmű nyertese az informatikai ágazat, de az ipar is nagyon erős és már meghaladja a válság előtti szintet. PS-interjú.A munkavállalók száma a rendszerváltás óta nem tapasztalt szintre emelkedett
Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint százhúszezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.Izer Norbert: minden negyedik építőipari szereplőnél talált jogsértést az adóhivatal
Az idén eddig a több mint kétezer építőipari ellenőrzésből 550 esetben talált jogsértést az adóhivatal. A februárban felállított gazdaságfehérítő bizottság, amelynek feladata, hogy tisztítsa a gazdaságot, ezzel pedig újabb adócsökkentésekhez teremtsen fedezetet, képes lehet az ágazatban dolgozó munkavállalók megvédésére is – tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.Az ember annyira értékes, hogy nem kellene adóztatni azért, mert dolgozik – az ÁSZ elnöke szerint
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy mindenki megfelelő megélhetést találjon idehaza, az ember pedig annyira értékes, hogy egyáltalán nem kellene adóztatni azért, mert dolgozik, így a személyi jövedelemadó akár nulla százalékos is lehetne – olvasható a Magyar Nemzet szerdai lapszámában. Domokos László a lapban kifejtette: nagyon fontos, hogy mindenki érdekelt legyen abban, hogy aki Magyarországon akar dolgozni, az ezt meg is tehesse. Ehhez az kell, hogy az állam mindenki számára megteremtse az esélyegyenlőséget a munkához jutáshoz, a hazai munkavállaláshoz.Fülöp Attila: sokan visszakerültek a magyarországi munkaerőpiacra
Sokan visszakerültek a munkaerőpiacra azok közül, akik korábban elvesztették munkájukat, így ma 4,7 millió foglalkoztatott van az országban – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden, Miskolcon, az „Együtt a munkavállalásért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” című rendezvényen.A kormány sikeresen kezelte a gazdasági veszélyhelyzetet
A kormány sikeresen kezelte a gazdasági veszélyhelyzetet, hiszen míg a foglalkoztatottak száma elérte a 4,7 milliót, akik közül 4,5 millióan az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedtek el, a regisztrált álláskeresők száma rendkívül alacsony szintre, 260 ezerre csökkent – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón.Pár éven belül elérhető az ötmillió foglalkoztatott
Túljutott a válságon a munkaerőpiac: a KSH múlt heti adatai szerint a rendszerváltás óta nem dolgoztak ennyien Magyarországon, miután júniusban elérte a 4,7 milliót a foglalkoztatottak száma. Az ötmilliós munkavállalói létszám a gazdasági aktivitás folyamatos erősödésével várhatóan ismét aktuálissá válhat – írja szerdai számában a Világgazdaság.A rendszerváltás óta nem volt ilyen magas szinten a hazai foglalkoztatás
A rendszerváltás óta nem volt ilyen magas szinten a hazai foglalkoztatás; az Eurostat által összesített mutatók szerinti 77,7 százalékos hazai foglalkoztatási szinttel a tagállami rangsor hatodik helyét foglaljuk el, közel hat százalékponttal múlva felül az uniós átlagot – mindezt Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte a Magyar Nemzettel.Már több mint nyolcezren helyezkedtek el a Vállalatok munkaerő támogatása program segítségével
A tavaly október óta elérhető lehetőség érdemben élénkítette a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetűek iránti munkaerő-piaci keresletet; a Vállalatok munkaerő támogatása program mostanáig több mint 8 ezer fiatal vagy alacsonyabb végzettségű álláskereső elhelyezkedését segítette – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az ITM közleménye szerint.Ajánljuk még

















