Pesti Srácok

Pár éven belül elérhető az ötmillió foglalkoztatott

Pár éven belül elérhető az ötmillió foglalkoztatott

Túljutott a válságon a munkaerőpiac: a KSH múlt heti adatai szerint a rendszerváltás óta nem dolgoztak ennyien Magyarországon, miután júniusban elérte a 4,7 milliót a foglalkoztatottak száma. Az ötmilliós munkavállalói létszám a gazdasági aktivitás folyamatos erősödésével várhatóan ismét aktuálissá válhat – írja szerdai számában a Világgazdaság.

– mondta a Világgazdaságnak Ignácz Béla, a Prohuman munkaerő-kölcsönző vállalat ügyvezető igazgatója. A munkaerőpiac azonban már korábban is feszített volt, így a nagy kérdés, hogy honnan lehet további háromszázezer munkavállalót bevonni a foglalkoztatottak körébe.

PestiSracok facebook image

– erről beszélt a Világgazdaságnak Karácsony Zoltán, a HR Portal álláspiaci szakértője. A fiatalok, a nyugdíjasok és a megváltozott munkaképességűek körében még mindig vannak tartalékok. Hangsúlyozta, hogy a 25 év alattiak szja-mentessége segíthet ebben, ahogyan a megváltozott munkaképességűeket érintő jogszabály-módosítás is, amelynek nyomán január elsejétől megszűnt a jövedelmi korlát, azaz a megváltozott munkaképességűek bármilyen mértékű munkabér mellett jogosultak a rehabilitációs, illetve rokkantsági ellátásra. A másik merítési lehetőség a vendégmunkások alkalmazása. A Prohuman ügyvezetője jelezte, hogy már most is vannak olyan régiói az országnak, ahol kizárólag vendégmunkások bevonásával lehet biztosítani a szükséges létszámot, és ahogyan egyre inkább újraéled a gazdaság, ez a probléma még akutabbá válhat. Ráadásul, ha egy vállalat tartósan képtelen megoldani a munkaerő-problémát, könnyen dönthet úgy, hogy átköltözteti az üzemet egy ilyen szempontból jobban teljesítő országba.

– figyelmeztetett Ignácz Béla.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.