Pesti Srácok

vendégmunkások

A Gyurcsány-klán vérforraló hazugságokkal, Magyar Péter gyűlölködve, de kifulladva készül a választásokra – Karanténvlog

Ps TV 2024 június 8.
Az utolsó erőket mozgósítja minden fél: amíg a Fidesz összefogással, pontos üzenetekkel és mozgósítva készül, addig a baloldal a legkeményebb gyűlöletkampányát és céltalan fröcsögését dobja be a választások előtt. A Karanténvlog végignézte az utolsó napok felhozatalát és abból szemezgettünk, amit az üres, ötlettelen, ám annál agresszívabb baloldal tett elénk a terítékre. A videó felvételét követően derült ki, hogy Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti főpolgármester-jelöltje visszalépett, azonban ezt az epizódot sem felejtettük ki. Nem felejtettük el, hogy a Gyurcsány-klán csúnyán leleplezte magát, immár nem először, de az egyik legegyértelműbb módon, hiszen az utóbbi hónapokban a külföldi vendégmunkásokat támadták, illetve a kormányt bírálták, hogy nyakra-főre beenged mindenkit. Ez a hazugság a szokásos húrokat pengette: arról már nem is beszélünk, hogy a bevándorlók érkezését maga Gyurcsány Ferenc szorgalmazta, a jelenlegi kormány pedig megállította az áradatot, ám az vérlázító, hogy a DK-s tatabányai polgármester asszony most arról beszél, hogy a helyi magyarok egoisták, az ukrán és ázsiai vendégmunkások azonban szorgalmasak. Természetesen nem felejthettük ki a kifulladó Magyar Pétert sem, aki egyre nagyobb ostobaságokba fut bele, miközben minél több ember látja önző, nárcisztikus és egyre agresszívabb énjét. Nézzétek most is a Karanténvlogot, vasárnap pedig ne felejtsetek el szavazni!
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?