Pesti Srácok

Szijjártó Péter: nem lehet összekeverni a törvénytisztelő külföldi vendégmunkásokat az illegális migránsokkal

Szijjártó Péter: nem lehet összekeverni a törvénytisztelő külföldi vendégmunkásokat az illegális migránsokkal

Nem lehet összekeverni az illegális migránsokat azokkal, akik rendezett körülmények között utaznak egy másik országba dolgozni, az illegális határátlépés pedig nem emberi jog, hanem bűncselekmény – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Manilában.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető Enrique Manalo fülöp-szigeteki külügyminiszterrel tárgyalt, majd kifejtette: az illegális migráció tekintetében Magyarország és a Fülöp-szigetek egyetért abban, hogy egy országnak jogában áll eldönteni, kit enged be a területére és kikkel akar együtt élni. Abban is egyetértenek, hogy az illegális határátlépés nem emberi jog, hanem bűncselekmény – fűzte hozzá. Kiemelte: nem lehet összekeverni az illegális migránsokat azokkal, akik rendezett körülmények között utaznak egy másik országba dolgozni, tiszteletben tartva a két ország közötti megállapodásokat.

– jelentette ki Szijjártó Péter. Elmondta: a Magyarország és a Fülöp-szigetek közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulója kiváló alkalmat biztosít a politikai megbeszéléseknek.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá. Közölte: bár a két ország tízezer kilométer távolságra van egymástól, mindkettő esetében hasonló hatással járt ez a válság, és mindkettő abban érdekelt, hogy ismét béke és kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés legyen a világban.

– vélekedett. A miniszter kitért rá: jelenleg Európa nagyon rossz formában van, már két és fél éve háború zajlik a kontinensen, és olyan politikai, ideológiai törekvések vannak, amelyek arra irányulnak, hogy gátolják a keleti-nyugati együttműködést.

– fogalmazott. Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a Magyarország és a Fülöp-szigetek közötti együttműködés a legjobb példa arra, hogy milyen sikerrel járhat, ha a keleti-nyugati együttműködés fejlesztésére kerül a hangsúly.

– közölte. Megjegyezte: magyar cégek jelentős vízgazdálkodási beruházásokat is végrehajtanak az országban, hogy mindenki ivóvízhez juthasson, továbbá nukleáris együttműködés is lesz a két ország között. Elmondta: 35 fülöp-szigeteki hallgatónak biztosítanak ösztöndíjat. A turizmus is egyre jelentősebb: fülöp-szigeteki turisták több mint 70 ezer vendégéjszakát töltöttek Magyarországon.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.