foglalkoztatás
Bodó: több, mint egymillió munkahelyet védhetett meg a kormány
Meghaladja az egymilliót azoknak a száma, akiknek a munkahelyét megvédte a kormány – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán, az M1 aktuális csatornán.A kormány fokozottan ellenőrzi a biztosítási jogviszonyok rendezettségét, és kiemelten kezeli a gazdaság fehérítését
A kormány a jogszerű foglalkoztatás elősegítésén dolgozik, ugyanakkor fontos, hogy a munkavállalók is tisztában legyenek biztosítási jogviszonyuk rendezettségével – mondta Bodó Sándor az MTI-nek küldött közleményben, pénteken.Oroszországban csökkent a munkanélküliek száma decemberben
Oroszországban az elemzők által várt stagnálás helyett csökkent a munkanélküliségi ráta decemberben az előző hónappal összevetve.Kedvező képet mutatnak a tavaly novemberi kereseti adatok
Viszonylag kedvező képet mutatnak a tavaly novemberi kereseti adatok – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken, az M1 aktuális csatornán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait kommentálva. A KSH közlése szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 438 200 forint volt a múlt év novemberében, 8,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2020. január és november között a bruttó átlagkereset 399 300 forint volt, ez pedig 9,6 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest.Kezdenek felpörögni az igénylések a KFI-bértámogatásra
Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárának vasárnapi értékelése szerint felgyorsult a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI-) bértámogatás igénylése: míg a hét elejéig száz munkaadó ötszázötven magasan képzett szakember részére kért támogatást, addig ezek a számok az elmúlt napokban jelentősen megugrottak, többszörösükre nőttek. Mostanra már kétszáz munkaadó nyújtott be kérelmet ezerötszáz munkavállalójára, összesen közel 1 milliárd forint értékben.Folyamatosan csökken az álláskeresők száma a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően
A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően folyamatosan mérséklődik, 2020 decemberére kétszázkilencvenezerre csökkent az álláskeresők száma – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek eljuttatott közleményben, kedden.ITM: már több, mint kétmillió megtekintésnél tart a munka.hu oldal
Áprilisi indulása óta már több, mint 2,2 milliószor jutottak a munkaerőpiaccal kapcsolatos hasznos információkhoz a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat megújult hivatalos honlapjára kattintó vállalkozók és magánszemélyek – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.ITM-államtitkár: bizakodásra adnak okot a foglalkoztatási adatok
Bizakodásra ad okot, hogy a foglalkoztatottság a legfrissebb adatok szerint meghaladja a hetven százalékot – mondta az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatásért felelős államtitkára.Új program támogatja a fiatalok és az alacsonyabb végzettségűek elhelyezkedését
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) több, mint tizenkétmilliárd forintos támogatási programot indít az alacsony iskolai végzettségű és a fiatal álláskeresők iránti munkaerő-piaci kereslet élénkítése érdekében. A Vállalkozások munkaerő támogatása program huszonötezer, kevésbé képzett álláskeresőt juttathat munkalehetőséghez október közepétől – mondta Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár a minisztérium szerdai közleménye szerint.Ajánljuk még
















