Pesti Srácok

ITM-államtitkár: bizakodásra adnak okot a foglalkoztatási adatok

ITM-államtitkár: bizakodásra adnak okot a foglalkoztatási adatok

Bizakodásra ad okot, hogy a foglalkoztatottság a legfrissebb adatok szerint meghaladja a hetven százalékot – mondta az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatásért felelős államtitkára.

Bodó Sándor a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva üdvözölte, hogy a foglalkoztatottság csekély mértékű visszaesése ellenére is majdnem 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon.

– tette hozzá. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a foglalkoztatási ráta az országon belül jelentősen eltér, hiszen Észak-Magyarországon az országos átlagnál jóval magasabb, a nyugati országrészben viszont lényegesen alacsonyabb a munkanélküliség. Az államtitkár úgy véli, hogy az egyenlőtlenséget a beruházások ösztönzésével mérsékelni lehet. Bodó Sándor szerint a huszonöt év alattiak elhelyezkedési támogatásait is fenn kell tartani, bár üdvözölte, hogy a legfiatalabb korosztályban a mostani válság ellenére is lényegesen alacsonyabb a munkanélkülisági ráta, mint 2010 előtt volt.

PestiSracok facebook image

A KSH csütörtöki közlése szerint a július-szeptemberi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 486 ezer, a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2 százalékos volt. Szeptemberben a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 482 ezer volt, ami az előző havihoz képest harminckétezerrel, tavaly szeptemberhez képest huszonnégyezerrel kevesebb. A munkanélküliek átlagos létszáma harmadik negyedévben 208 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalékos volt. A munkanélküliek száma negyvenhatezerrel, a ráta 0,9 százalékponttal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.