fogyatékkal élők
Százmilliós támogatásra pályázhatnak, akik sérült gyermekek ellátásában segédkeznek
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára mutatta be azt a programot, amelynek keretében közel százmillió forintos keretösszegre lehet pályázni fogyatékos gyermeket nevelő családok otthonában nyújtott időszakos segítő szolgáltatásra. Az ilyen szolgáltatást végzők otthonaikban tehermentesítik a családokat, vigyáznak a fogyatékkal élő gyermekekre, gondozzák és ápolják őket, amíg a szülők dolgoznak, ügyeiket intézik vagy pihennek.A kormány új intézkedéseivel több tízezer megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatásához járul hozzá
Üdvözlik az érdekvédő szervezetek a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény módosítását, amelynek eredményeképpen január elsejétől megszűnt a rokkantsági, illetve a rehabilitációs ellátásban részesülőkre vonatkozó kereseti korlátozás. A rehabilitációs hozzájárulás évenkénti, a minimálbérhez igazított növelése pedig egyértelműen komoly hatást gyakorolt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátájának növekedésére, így ha a kötelező foglalkoztatási szinthez tartozók köre bővül, akkor sokkal többen jutnak majd munkalehetőséghez – írta keddi számában a Magyar Hírlap.Tíz év alatt megduplázódott a fogyatékosságügyi szervezetek támogatása
A fogyatékosságügyi szervezetek állami támogatása a még a szocialista kormány által elfogadott 2010-es költségvetés óta több, mint a duplájára nőtt – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott pénteken, Budapesten.A liberális olasz kormány több pénzt szán a migránsokra, mint a fogyatékkal élőkre
A baloldali olasz kormány nagy valószínűséggel sokkal több segélyt fog biztosítani a migránsoknak, mint azoknak az olaszoknak, akik valamilyen fogyatékossággal élnek – állítja az Il Giornale, miután a lap áttanulmányozta az új költségvetést. Az új, baloldali olasz kormány első költségvetése ez, amelyben nyilvánvalóan megjelennek a migránsbarát politika és a brüsszeli erők prioritásai.A kormány tízszeresére emeli a fogyatékkal élők színházlátogatását segítő forrást
Megsokszorozódhat a fogyatékkal élőket audionarrátorokkal és jeltolmácsokkal segítő színházi előadások száma az Érzékeny színház program keretében – közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.Az ombudsman vizsgálata súlyos visszásságokat tárt fel a tornanádaskai lakásotthonokban
Súlyos visszásságokat tárt fel az alapjogi biztos a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaskán lévő speciális lakásotthonok és a tagiskola vizsgálatakor: az intézményekben elszigetelten, sivár, lepusztult körülmények között nevelkednek, tanulnak a családjukból kiemelt, fogyatékossággal élő gyermekek. Székely László ombudsman azt javasolja, a gyermekeket nevelőszülőknél, méltó lakásotthonokban helyezzék el, vagy azonnal fordítsanak megfelelő forrásokat a személyi és tárgyi feltételek megteremtésére - tájékoztatott az ombudsmani hivatal csütörtökön.Egy kicsit több figyelmet szeretnének: Mindennapi nehézségeikről beszélt egy gyermeküket otthon ápoló család a PS-nek
"Mélységesen elítélem, ha bárki, bármilyen párt vagy szervezet politikai tőkét akar kovácsolni a mi sorsunkból. Azért mentünk ki aznap a Parlament elé, hogy a segélykiáltásunkat meghallják. Nincs semmilyen közösségünk, érdekvédelmi szervezetünk, amelyen keresztül kapcsolatot teremthetnénk a kormánnyal. Nekünk csak annyi volt világos akkor, hogy valaki végre kiáll mellettünk, foglalkozik velünk" - mondta a PestiSrácok.hu-nak a családfő, aki párjával kilencedik éve a nap 24 órájában neveli, ápolja beteg gyermekét. A család részt vett azon a demonstráción, amelyikről megírtuk, hogy Soros György által finanszírozott civil szervezetek szervezték. Azt mondják, a legtöbben nem is tudták, kik állnak a megmozdulás mögött, például az aHang nevű szervezetről sem hallottak korábban. Utólag értesültek arról, kik a vezetőik, mik a célkitűzéseik, amelyek többségével egyet sem értenek. A legjobban mégis azon döbbentek meg, amikor a szociálisan rászorulóknak többletjuttatást követelők éppen a legszegényebbektől kértek adományokat szabadságharcaikhoz.2010-hez képest megduplázódott a fogyatékos embereket segítő szervezetek állami támogatása
Jövőre már több, mint egymilliárd forint lesz a fogyatékos embereket segítő tizenhárom nagy országos szervezet költségvetési támogatása, ez az összeg a 2010-es duplája - mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott kedden az M1 aktuális csatornán.Ajánljuk még