földönkívüliek
Fehér Ház: a hétvégén lelőtt repülő tárgyak nem földönkívüli eredetűek
Az Észak-Amerika felett lelőtt titokzatos légi eszközök nem földönkívüli eredetűek és nem jelentenek katonai veszélyt a lakosságra - közölte hétfőn a Fehér Ház illetékese és az amerikai védelmi miniszter a hétvégén történt három incidensről.Szexrobotok, illuminátusok, rasszista jégkorong – The Right Brothers
Ki ne szeretné Katy Perryt? Jó csaj, jó a zenéje, valami egészen elképesztő történt vele azonban a minap a színpadon, amire rákattantak az összeesküvéselmélet-hívők, akik szerint az előadó egy robot. De nemcsak ő, hanem Hollywood celebjeinek nagy része is, akiket az illuminátusok gyártanak, hogy befolyásolhassák a világot. Azt, hogy ez igaz-e, nem fejtettük meg, viszont sokat beszélgettünk a robotokról, a lélek leprogramozhatóságáról és a jövő alakulásáról, illetve szóba hoztuk (így, a jégkorongszezon közepén), hogy az NHL kiadott egy tanulmányt, amely szerint túl sok a fehér játékos a hokiban, sőt, az egész iparágban a fehérek dominálnak. A balosok szerint ez baj, szerintünk viszont nem, ahogy az sem, hogy a kosárlabdázók nagy része fekete.Ufókat kerestetett Bill Clinton az 51-es körzetben
Bill Clinton volt amerikai elnök egy új interjúban elismerte: szövetségi ügynököket küldött, hogy kiderítsék, nem rejtőznek-e földönkívüliek a nevadai úgynevezett 51-es körzetben – írja a Mandiner a New York Post alapján.Politikai Hobbista – Az USA kormánya elismerte az UFO-k létezését? (Videó!)
A legutóbbi óta több, mint fél évszázad telt el, de most újra UFO-ügyi meghallgatást tartott az amerikai kongresszus – hangzott el a Politikai Hobbista csütörtöki adásában. A haditengerészet és a Pentagon, azaz a hadügyminisztérium is elismerte, hogy valódiak azok a felvételek, amelyek nyilvánosságra kerültek, és amelyeket többek között katonai pilóták készítettek, időnként éjszakai hőkamerával, és amelyeken olyan azonosítatlan repülő objektumok és úgy mozognak, amire a mai napig nem találtak magyarázatot. A Politikai Hobbista csütörtöki teljes adását ITT tekintheti meg.Az UFO-k és amiről nem beszélnek
Az Egyesült Államok nemzeti hírszerzési igazgatója közzétett egy előzetes jelentést az azonosítatlan légi jelenségekről (angol rövidítése: UAP). Már az feltűnő, hogy még a terminológiát is megváltoztatták: ezeket korábban azonosítatlan repülő objektumnak (UFO) nevezték. Maga a jelentés is kitér arra, hogy a hírszerzési és katonai szakértők, illetve a pilóták nem szívesen beszélnek ilyen irányú megfigyeléseikről vagy tesznek róluk jelentést, mert tartanak a következményektől.Földönkívüliek kísérleteznek az emberiséggel?
Régóta léteznek különféle gondolatkísérletek, fantazmagóriák, összeesküvés-elméletek, amelyek azt taglalják, hogy vajon valódi-e a környezet, amit magunk körül érzékelünk. Vagy akár kerek perec ki is jelentik, hogy nem; az egész csak illúzió. Az őrült fantasztáktól kezdve a filozófusokon át a fizikusokig, különböző vérmérsékletű és komolyságú emberek különböző mértékben komolyan vehető, vagy legalábbis figyelemre méltó elképzeléseket raktak össze és osztottak meg a világgal arról, hogy egyáltalán létezik-e a valóságban ez a világ.Ajánljuk még