főpolgármester-jelölt
Vitézy Dávid megtisztelőnek érzi, de még nem mondott igent az LMP főpolgármester-jelölti felkérésére
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában a volt államtitkár megerősítette, amit Ungár Péter, az LMP társelnöke már belengetett a napokban, miszerint a párt valóban tárgyal Vitézy Dáviddal a főpolgármester-jelöltségről.Az LMP máris alázza a Jobbikot Brenner Koloman főpolgármesteri jelölése miatt
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja kiváló embernek tartja a soproni születésű és érdi lakhelyű Brenner Kolomant, akit a Jobbik főpolgármesternek indít, ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy városvezetési elképzelései még nem érkeztek meg a 21. századba – dicsért és pusztított szavaival az LMP közleményében. Az LMP úgy véli, hogy Brenner Koloman jelenleg nem alkalmas budapesti főpolgármesternek, „mert még nem érti, mit jelent és miért fontos a minél radikálisabb zöld fordulat a fővárosban”.Koloman kihívta a Nagyvadat – Saját főpolgármester-jelöltet indít a Jobbik
Bár azt gondoltuk, hogy a Jobbik hagyományaihoz híven most is beáll a baloldal mögé, ahogyan azt tette az országgyűlési választások során 2022-ben, most megmérettetik magukat és Brenner Kolomant indítják a főpolgármesteri címért. A politikus azért fogadta el a felkérést, mert negyedévszázada nem történt változás Budapesten, korábban „csövesek szipuztak, manapság dizájnerdrogokat használnak” az aluljárókban. A politikus ugyanakkor felhívta Karácsony Gergely figyelmét azokra a problémára is, amiket mindenki lát, csak a főpolgármester nem, például a köztisztaság vagy a hajléktalanok kérdése.Nem bír leállni a baloldal, most épp Ferencz Orsolyában látják Karácsony Gergely kihívóját
Rettenetesen fúrja a balosok oldalát, hogy ki lesz a 2024-es önkormányzati választáson Karácsony Gergely kihívója. Beszéltek már Fürjes Balázsról, Gyurta Dánielről és Kubatov Gáborról is. Most épp arról morfondíroznak, hogy biztos Ferencz Orsolyát dobja be a kormánypárt, mert többször is beszélt már arról, hogy szörnyű Budapest állapota és a Fidesz kongresszuson Orbán Viktor mellett ült.Az MSZP szerint érdemes támogatni Karácsony Gergelyt a főpolgármester-jelöltségben
Nem feltétel nélkül, de a Magyar Szocialista Párt támogatja Karácsony Gergelyt a főpolgármester-jelöltségben a 2024-es önkormányzati választásokon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hiller István, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt választmányi elnöke. A politikus szerint ugyanis fontos, hogy Budapest továbbra is ellenzéki kézben maradjon, de azért némi kritikával is illette a főpolgármestert.Tarlós István elárulta, hogy kit tartana a legjobb főpolgármester-jelöltnek
Kevesebb mint egy év van hátra a 2024-es önkormányzati választásig és a nemzeti oldal támogatóit egyre inkább foglalkoztatja, hogy vajon ki lesz majd a kormánypártok jelöltje Budapesten a főpolgármesteri posztra. Most Tarlós István megtörte a csendet és elárulta, hogy ő kit tartana a legalkalmasabb főpolgármester-jelöltnek a kormánypártok színeiben.Megmutatták, ki a főnök – Ismét nekiment a DK Karácsonynak
Megjött a második figyelmeztetés Karácsony Gergelynek a DK-tól. Egy korábbi interjúban ugyanis a főpolgármester úgy fogalmazott: nagyon meglepődne, ha a DK saját jelöltet állítana, mert akkor kiderülne, hogy nem is olyan nagy párt. Gréczy Zsolt az ATV Egyenes beszéd című műsorában visszautasította Karácsony Gergely szavait. A politikus szerint egy egyszázalékos pártból kilépett főpolgármestertől nagyobb szerénységet várna el, azok után, hogy "elüttette magát a villamossal, és rászabadította az országra és az ellenzékre Márki-Zay Pétert".Csárdi Antal szerint, ha Karácsony Gergely így folytatja, nem ő lesz az LMP főpolgármester-jelöltje
Bár úgy tűnik Karácsony Gergely készpénznek veszi, hogy az ellenzéki pártok őt fogják támogatni a 2024-es önkormányzati választáson, ha tevékenységét úgy folytatja, ahogy, akkor ez egyáltalán nem biztos. Most éppen az LMP szólalt fel a főpolgármester ellen, Csárdi Antal szerint ugyanis nem képviseli megfelelően Karácsony a zöld politikát, már a dugódíj bevezetését sem támogatja. Ezért nem fogják őt automatikusan támogatni, ahogyan azt a főpolgármester gondolja.Macron legfőbb politikai szövetségese egy kompromittáló videó miatt mondott le a főpolgármester-jelöltségről
Alig egy hónappal a francia önkormányzati választások előtt lemondott a párizsi főpolgármester-jelöltségről Benjamin Griveaux kormánypárti képviselő, miután egy szexuális jellegű videót tettek közzé róla az interneten.Ajánljuk még