fővárosi közgyűlés
Kiszámolták a kompenzációs listát: enyhe ellenzéki többség lesz a Fővárosi Közgyűlésben
Megállapította a fővárosi kompenzációs listás eredményt pénteki ülésén a Fővárosi Választási Bizottság (FVB); ha a döntés jogerőre emelkedik, megtarthatja alakuló ülését a Fővárosi Közgyűlés.Nem teljesen tisztázott még a várhatóan november elején megalakuló Fővárosi Közgyűlés összetétele
Csütörtökön ül össze az új Fővárosi Közgyűlés, amely egészen más összetételben fog működni, mint az elmúlt kilenc évben. A legfontosabb változás, hogy Tarlós István helyett új főpolgármestert választottak a budapestiek, Karácsony Gergely pedig csütörtökön veszi át a hivatalt elődjétől. A harminchárom fős közgyűlésben is az ellenzék adja a többséget a következő ciklusban, hiszen a huszonhárom kerületből tizennégyben az ő polgármester-jelöltjük kapta a legtöbb szavazatot, ehhez a kompenzációs listáról három fő érkezik még, végül pedig Karácsony Gergellyel kiegészülve lesz teljes az új városvezetési kör. A tizennyolc ellenzéki képviselővel szemben a Fidesz-KDNP hét kerületi polgármestere, valamint hat kompenzációs jelöltje jutott be a közgyűlésbe; ezen kívül két független, de a kormánypártok által támogatott polgármester kap még helyet a grémiumban. Így Karácsonyék tizennyolc fővel képviseltetik magukat, a Fidesz és független polgármesterek pedig együtt tizenöten lesznek, az ellenzéknek tehát elvileg kényelmes többsége lesz a Fővárosi Közgyűlésben. Helycserék még előfordulhatnak, ahogy az is nagy kérdés, hogy miként fognak összedolgozni az ellenzéki képviselők, akik közül MSZP-s, DK-s, momentumos és párbeszédes is akad.A kamuzöld Karácsony el sem ment szavazni a budapestiek klímavédelméről, inkább Kálmán Olgával pletykálkodott
A klímakatasztrófát harsogó hisztériabaloldal minden állítása ellenére Tarlós István már csendben lerakta a budapesti klímavédelem alapjait, majd egyebek mellett a balliberális propagandasajtó előtt észrevétlenül ültetett még csekélyke tízezer fát is az elmúlt években. Budapestnek – Tarlósnak köszönhetően – nemcsak háromévenként felülvizsgálandó klímavédelmi koncepciója van, de zöldterület-fejlesztési tervezete is: mindkét anyag 160-170 oldalas, rövidke két év alatt, szakértők által összecsapott „fércmunka”. Még szerencse, hogy a balliberális oldalon vannak olyan kérlelhetetlen harcosai a zöldügynek, mint Karácsony Gergely, akik valóban cselekszenek, akik mindig ott vannak a fajsúlyos pillanatokban. Vagy mégsem? Nagyon úgy tűnik, hogy ha a zuglói polgármesteren múlott volna, akkor ma nem lenne Budapestnek elfogadott klímastratégiája. Karácsony ugyanis nem szavazta meg. Merthogy ott sem volt a közgyűlésen; egy „igen”-gombot nem volt képes megnyomni a klímavédelemért és a budapestiekért. A zöldségéről híres zuglói polgármester aznap máshol őgyelgett inkább; nem vitte rá a lélek, hogy végigülje a fővárosi közgyűlés 2018. április 25-ei unalmas ülését. És hogy mit csinált a klímavédelem helyett, amelynek megszavazása már csak saját mércéje szerint is a kötelessége lett volna? Bement a Kálmán Olgához a Hír TV-be pletyózni egy jót. Ennyi."Nem szeretnek dolgozni" - Tarlós István helyretette a patkánytémával kelő és fekvő ellenzéket
Nem bír leállni a patkánytémával a baloldali ellenzék, amely ma a Fővárosi Közgyűlésben is a fővárosi rágcsálóhelyzettel foglalkozott, ráadásul Horváth Csabáék az ülésről is kivonultak testületileg. Tarlós István főpolgármester a PestiSrácok.hu-nak az újabb baloldali bohózatról azt mondta: az ellenzék ismét bizonyította, hogy nem akar dolgozni. "A baloldal kétségbeesetten belekapaszkodott a patkányügybe, azonban ez óriási baklövés, hiszen felvetéseiket és riogatásukat nem erősíti meg sem az országos tisztifőorvos, sem a kormányhivatal. Egyszerűen nem áll fenn az ellenzék által felvázolt vészhelyzet, ez csak kétségbeesett kampány" - egyértelműsítette Tarlós István portálunknak. Gy. Németh Erzsébet DK-s politikust közben annyira fellelkesítette Gyurcsány és Gyurcsányné hétvégi EP-s szereplése, hogy biztosra veszi: ősszel már úgysem Tarlós lesz a főpolgármester. Budapest vezetőjét meg is fenyegette ezzel...Novemberben állíthatják fel a Szent István parkban az államalapító király szobrát
A XIII. kerületi Szent István parkba tervezett, az államalapító királyt ábrázoló szobor elhelyezéséről dönthet a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán. Az ülésre benyújtott javaslat szerint a tér déli részén novemberben állítanák fel Harmath István szobrászművész egész alakos alkotását.Tarlós István helyre tette a zuglói parkolási rendszerben több száz milliós hiányt okozó Karácsonyt a Fővárosi Közgyűlésben (PS-videó+galéria)
Parázs vita zajlott a Fővárosi Közgyűlésben szerdán délelőtt többek között a parkolási botrány ügyében. Tarlós István többször oktatta ki a szerinte politikai haszonleső ellenzéket, akik a főpolgármester szavaival élve "futnak az események után". Kiderült, hogy az a leghangosabb, akinél több százmillió forintos hiányt okozott a parkolási rendszer rossz üzemeltetése: Karácsony Gergely zuglói polgármester azonban védekezés helyett támadással próbált kibújni a kellemetlen helyzetből. A főpolgármester rámutatott, hogy például az MSZP által vezetett XIII. kerületben közel kétmilliárdos haszonra tettek szert a parkolási rendszer gazdaságos üzemeltetése által, Karácsony azonban Zuglóban borzasztó állapotokat okozott, mégis ő próbálja kioktatni a többieket. Több fideszes polgármester szólalt fel és mutatta fel saját kerületének pozitív mérlegét, amire Karácsony Gergely nem tudott válaszolni, azonban hiteltelen módon ő beszélt átláthatóságról, és igazságos parkolási rendszert követelt a főváros számára. A több százmillió forintos zuglói parkolási veszteségre vonatkozó kérdésekre nem tudott válaszolni; elmondása szerint a számokkal jelenleg nem akar foglalkozni. Mindenesetre különösen érdekes a követelése, hiszen egyik kerület sem halmozott fel ilyen mértékű veszteséget, magabiztosság tekintetében tehát elvileg rendben van a zuglói polgármester, aki a baloldali ellenzék főpolgármester-jelöltje. Kérdés, hogy esetleges regnálása alatt milyen szarvashibákkal és hozzá nem értéssel örvendeztetné meg a budapestieket, amikor a saját kerületében sem tud rendet tartani. A közgyűlés ezen kívül több témával is foglalkozott. Tarlós István azzal vádolta az ellenzéket, hogy politikai kampányt csinálnak minden ügyből, amelyek csak most fontosak nekik, és saját ötletként és kezdeményezésként próbálják eladni, amit a főpolgármester már jó ideje kitalált és próbál kezelni. Nézzék meg videónkat!A Fidesz levélben érdeklődik Karácsonytól, miért nem vesz részt két éve a Fővárosi Közgyűlés munkájában
Gyakorlatilag két éve nem vesz részt a Fővárosi Közgyűlés munkájában Karácsony Gergely (Párbeszéd), a XIV. kerület polgármestere - olvasható abban a levélben, amelyet az önkormányzat Fidesz-KDNP-s képviselője írt a polgármesternek. A levélhez csatolt kimutatás szerint a polgármester 2017. február 25. és 2018. december 12. között öt alkalommal volt végig jelen a közgyűlésben.Egyre gyakrabban találkoznak patkányokkal a budapestiek
A fővárosiak bejelentései, valamint a budapesti kormányhivatal, a patkányirtást ellátó konzorcium jelentései és a közelmúlt tapasztalatai a patkányészlelések számának emelkedését mutatják – derült ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai rendkívüli ülésére benyújtott előterjesztésből.Fővárosi Közgyűlés – Terdik Tamás lehet az új budapesti rendőrfőkapitány
A Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag támogatta Terdik Tamás kinevezését budapesti rendőrfőkapitánnyá a testület szerdai ülésén. A Budapesti Rendőr-főkapitányság jelenlegi vezetője, Bucsek Gábor szeptember 30-án távozik posztjáról, miután vezetői kinevezését saját kérésére visszavonta a belügyminiszter, aki az országos rendőrfőkapitány javaslatára a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjévé Terdik Tamást kívánja kinevezni.Ajánljuk még

















