fővárosi közgyűlés
Ilyen az új Fővárosi Közgyűlés: a minden eddiginél éhesebb régi baloldal sáskái ismét bekebelezik Budapestet (PS-videó)
Zsarnoki pöffeszkedés és cinikus revánsvágy kinyilatkoztatása jellemezte a ma megalakuló Fővárosi Közgyűlés hangulatát, ahol reaktiváltak rengeteg 2010 előtti, levitézlett volt SZDSZ-es, szocialista és gyurcsányista figurát, akik ismét a zsírosbödön köré gyűlhettek csorgó nyállal. A régi blokk emberei szemrebbenés nélkül foglalták el helyüket: többek között megjelent és külsős bizottsági tagságot kapott az 1956-ot gyalázó, a forradalmárokat nácizó, bolsevik Havas Szófia is, de lapot osztottak régi kádereknek, álcivil baloldaliaknak is. A karmesteri pálcát csak látszólag kezében tartó Karácsony Gergely ügyelt arra, hogy ne hagyjon ki senkit a koncért marakodók köréből, és figyelnie is kellett, mert a hallgatóság első sorában Gyurcsány Ferenc is sokáig rávetette vigyázó szemét. Gyurcsány egyébként remek hangulatban volt, vörös fejjel rágózott és viccelődött, sőt, egy-egy tánclépéshez hasonló botladozásra is futotta a szemkilövetőtől. Győzelmi tort ült a balliberális elit, akik bértapsoló sereget is toboroztak: DK-s tüntetések régi arcai verték pirosra a tenyerüket az ellenzéki városvezetők minden megszólalása után, mint egy hatvanas évekbeli tsz-gyűlést követően. Az új baloldali fővárosi többség a bizottsági helyek kiosztásánál természetesen nem ügyelt az arányosságra, amit hiába tettek szóvá a fideszes képviselők, cinikus riposztokon kívül érdemi választ nem kaptak. A napirendi pontok között a Liget-projekt, a klímavészhelyzet és a Szent István-szobor kérdése is szerepelt, amelyekhez joggal idomult a "rabszolgatörvény" eltörlésének napirendi pontja is, amiről ugyancsak nem sikerült érdemi vitát generálni a két tömb között. A PestiSrácok.hu a helyszínen hallgatta végig a közel öt órás közgyűlést, és ellenzéki, valamint kormánypárti képviselőkkel is interjúkat készítettünk. Nézzék meg videónkat!A Fővárosi Közgyűlés nyomokban Gyurcsány-minisztereket tartalmaz – itt vannak a nevek és a mai döntések!
Felfüggesztik a Szent István-szobor elhelyezési munkálatait a XIII. kerületi Szent István parkban – döntött a Fővárosi Közgyűlés Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára a keddi alakuló ülésén, ahol a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács felállításának előkészítését is megvitatták. Az újonnan alakult testület megtiltotta a túlóratörvény alkalmazását a fővárosi önkormányzat cégeinél, továbbá elkötelezte magát arra is, hogy a döntések meghozatala során elsőbbséget élveznek az éghajlatváltozás elleni fellépés szempontjai. A testület határozatban mondta ki: nem ért egyet azon beruházások megvalósításával a Liget Budapest Projekt keretében, amelyek kivitelezése érdemben még nem kezdődött el. Ezeken kívül Karácsony Gergely javaslatára megállapították, hogy klímavészhelyzet van. A bizottsági tagok között pedig két régi "nagyágyú" is felbukkant: Draskovics Tibor és Havas Szófia is pozícióhoz jutott a Fővárosi Közgyűlésben.A szocialisták már bejelentették, hogy ők az "új többség" legnagyobb ereje Budapesten
Az MSZP-nek lesz a legnagyobb képviselőcsoportja a Fővárosi Közgyűlésben – közölte Horváth Csaba zuglói polgármester a Fővárosi Közgyűlés keddi alakuló ülését megelőző sajtótájékoztatón. A szocialista politikus bemutatta az "új többség" legnagyobb erejének csapatát, és örömmel tudatta, hogy főpolgármester-helyettesi pozíciót is kaptak: Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes lesz. Ahogy arról beszámoltunk, Karácsony Gergely a korábbi három helyett öt főpolgármester-helyettessel fog dolgozni, akik fejenként több, mint 1,3 millió forintot kapnak majd havonta, hozzá hivatali autót és hivatali mobilt internettel.Karácsony tíz pontja – nyitott és kulturálisan sokszínű lesz az új főpolgármester Budapestje
Karácsony Gergely főpolgármester tíz, Budapest elkövetkező öt évét meghatározó alapértéket határozott meg a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén. Azt is mondta, hogy ezekhez az alapértékekhez foggal-körömmel ragaszkodni fog. Összefoglalva Karácsony tíz pontját, elmondható, hogy az új főpolgármester Budapestje egy olyan nyitott és kulturálisan sokszínű főváros lesz, amelyben mindenki egyenlő, nincsenek hajléktalanok, mert mindenkinek joga van a lakhatáshoz, csínján bánnak a fejlesztésekkel, mert óvni kell az épített és természeti örökséget, gombamódra nőnek ki a klímaerdők és mindenki biciklivel jár.Öt főpolgármesteri poszttal fizette ki Karácsony a királycsinálókat – Baranyi Krisztinát viszont alaposan megsértették
Öt főpolgármester-helyettest választott meg keddi alakuló ülésén a Fővárosi Közgyűlés, és bár a fideszes Láng Zsolt a szavazást megelőző vitában azt mondta, a feladatok száma nem indokolna ilyen sok helyettest, a közgyűlés mégis támogatta a jelöltek kinevezését. Karácsony Gergely szerint pedig az ő fizetésük "nem tétel a költségvetésnek".Karácsonyék most osztanak szét maguk között havi 8 millió forint közpénzt
Még csak ma áll fel hivatalosan az új, Karácsony Gergely vezette, ellenzéki többségű fővárosi közgyűlés, de máris megkezdődik a baráti zsebek megtömése, és azoknak az ellenzéki politikusoknak a vezető pozícióba emelése, akikről a főpolgármester korábban még lesajnálóan beszélt. A 11 órakor kezdődő alakuló ülés előterjesztéseit tüzetesen megvizsgálva beigazolódni látszik az, amit a Karácsonyról kiszivárgott hangfelvétel is sejtetett: helyette az ellenzéki pártok meghatározó politikusai irányíthatják majd Budapestet, még csak nem is a háttérből, hanem főpolgármester-helyettesi pozícióból. Karácsony a korábbi három helyettes számát ötre emelteti, az illetményüket pedig a főpolgármesteri illetmény 90 százalékában állapítja meg, ami a költségtérítésekkel együtt meghaladja fejenként a havi 1,3 millió forintot. A főpolgármester-helyetteseknek ezen felül nem bicikli vagy sétabot (azt a kampányszlogenekből várni lehetett), hanem hivatali autó is jár.Ma alakul meg az új Fővárosi Közgyűlés
Ma tartja alakuló ülését az új fővárosi közgyűlés. A megalakulás, az illetmények megállapítása, a bizottsági tagok megválasztása és más személyi kérdések után 8 további napirendi pontot is tárgyalnak. Karácsony Gergely főpolgármester ígéretéhez híven rögtön be is terjesztette támogatói és kedvenc civiljei vesszőparipáit. Napirendre kerül a Római part fejlesztése, a Liget-projekt, a Szent István-szobor állítása, és határozhatnak arról is, hogy kizárják a túlóraszabályozásról szóló törvény alkalmazását.Karácsony súlyos klímaszorongó lett, házmestertempós feljelentgetős oldalt indít és már önmagában sem bízik
Ma délután Fekete-Győr András, a Momentum elnöke és Kerpel-Fronius Gábor közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy megszületett a megállapodás a Momentum és Karácsony Gergely között, eszerint pedig Kerpel-Fronius lesz Karácsony okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettese – számolt be az ATV. Emellett egy antikorrupciós forródrót-szolgáltatást is beindítanak, ami igencsak kommunista szagú, de ezt már megszokhattuk a haladó formációktól. Közben kiderült az is, hogy Karácsony szorong a klíma miatt: szerinte Budapest a nagy vesztese a klímaváltozásnak.Ajánljuk még

















