főzés
Fakanalat ragadtunk és megmutatjuk, mit főzzenek karácsonykor, ha kicsit eltérnének a megszokottól (VIDEÓ!)
A magyar szokásoknak megfelelően a karácsonyi menü között szerepel a halászlé, a húsleves, a majonézes krumpli, a sült hal és még sorolhatnánk. A PestiSrácok.hu vloggere, Dezse Balázs és Kroó Zita kolléganőnk viszont ezúttal arra gondoltak, hogy eltérnek kicsit a hagyományoktól és egy olyan ételt készítenek az ünnepekhez közeledve, ami ugyan mennyei, de nem hagyományos. A közös főzőcske alatt pedig azt is megtudtuk, hogy hogyan telik Balázséknál a Szenteste, mi a legfontosabb kelléke a főzésnek és milyen ősi szakmát akarnak rendszerint Zita nyakába aggatni azok a követői, akik elsősorban politikai nézetei miatt nem kedvelik.Gyurcsány Ferenc a kenyeret hívta segítségül, hogy elmagyarázza legújabb agymenését, és közben a feleségébe is belerúgott
Az orvosok mindig azt javasolják a forró nyári napokon, hogy kerüljük az alkohol fogyasztását, de úgy tűnik, vannak, akiket az orvos tanácsa sem tántorít el a megszokott napok rutinjától. Lehetséges, hogy a DK elnöke sem fogadta meg az orvosok tanácsát, ennek eredményeként pedig újra filozofálni kezdett közösségi oldalán. Gyurcsány Ferenc most épp a kenyeret és a korgó gyomrot házasította össze az ideológiával és szabadsággal, miközben azt is elárulta, hogy felesége, Dobrev Klára nem tetszeleg a konyhatündér szerepében, méghozzá annyira nem, hogy még a legkisebb gyerekük sem meri anyjára bízni a főzést. Kérdés, hogy valóban a főzésre gondolt-e a költő, vagy így utalt arra, hogy azt, amit ő elért a politikában, azt felesége nem tudta folytatni (szerencsére). A filozófiai gondolatok végén viszont kibújt a szög a zsákból, méghozzá az, hogy az orbáni politika megbukott; ez szeptemberre bebizonyosodik, de nyugodjon meg mindenki, a baloldal már készül átvenni a kormányzást. Fletó bejegyzése végéről viszont ikonikussá vált mondatát kihagyta, miszerint: nem kell félni, nem fog fájni.Fidesz: ha a baloldalon múlna, a főzés is négyszer drágább lenne
A Fidesz szerint ha a baloldalon múlna, akkor a főzés is négyszer drágább lenne, mert a rezsicsökkentés nélkül már Magyarországon is elszálltak volna az energiaárak. A kormánypárt az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd politikusainak keddi sajtótájékoztatóra reagált, melyen az ellenzéki pártok áfa-csökkentést sürgettek. A Fidesz szerint elképesztő az a kétszínűség, hogy az a baloldal beszél a megélhetésről, amely kormányzása alatt megélhetési válságot és sorozatos megszorításokat hozott a magyarokra, és még a koronavírus-járvány okozta válság alatt sem szavazott meg semmilyen, a magyar lakosság megélhetését segítő családtámogatást, adócsökkentést, árstopot és béremelést.A lottóötös semmi ehhez képest: nyerj közös főzőcskézést Ferivel, Klára színházba visz! (videók)
Kihagyhatatlan ajánlattal állt elő Gyurcsány Ferenc: egy közös főzés a mesterszakáccsal, azaz vele. A nyereményjáték pofonegyszerű: csak DK-aktivistának kell jelentkezni, akik közül sorsolni fognak – mindezt természetesen egy videóban jelentette be a bukott miniszterelnök. Sőt, a pártelnök mellett Dobrev Klárával is eltölthetnek egy kis időt – színházba lehet vele menni –, ha szerencséjük van a jelentkezőknek.Az enyém szebb, mint a tiéd
Az ember időnként tényleg elmereng azon, hogy a magyar politika – egyes politikusoknak hazudott óvodások miatt – hova képes süllyedni. Gyurcsány Ferenc nemrégiben azon akadt fenn, hogy Orbán Viktor a teraszon fog hideg sört inni, holott ez Fletó érdeklődési köre – csak ő ezt magányosan teszi a berlini reptéren, a sör pedig feltehetően csak kísérője egy ütősebb lőrének. Az újabban a kutyájával politizáló Bősz Anett pedig több posztot is annak szentelt, hogy a családügyi minisztert szidja azért, mert sportol és még jól is meri közben érezni magát. Bősz, mint nagy sportszaki egyből Novák Katalin súlyzózási technikáját kritizálta, de a miniszterasszony mosolya is kiakasztotta. Most pedig Szabó Tímea veszi fel a versenyt Németh Szilárddal és próbálja lenyomni chili con carne variációjával. Döbbenet!Ajánljuk még