Egygólos győzelemmel várja új vezetőedzőjét, Sztanyiszlav Csercseszovot a Ferencváros - Fradi-Honvéd 1:0Perutek János Sport 2021 december 18. A szombati Fradi-Honvéd derbin nagyon sokáig úgy nézett ki, a hazai gárda támadói nemigen találják a góllövő cipőket. Az utolsó pillanatokat azonban jól használta ki az ideiglenesen Máté Csaba által irányított együttes. Az egyre inkább közönségkedvenccé váló Uzuni ugyanis a csereként beállt Szánthó Regő beadását gólra váltotta és így a Ferencváros otthon tartotta a három pontot. Máté Csaba bejelentette az M4 sportcsatornán, hogy az oroszok egykori kapitánya, Csercseszov ül majd le a kispadra.
Távozik a bajnoki címvédő Ferencváros vezetőedzője, Peter StögerPPestiSrácok.hu Sport 2021 december 13. A fradi.hu-n olvasható hétfői közlemény szerint az osztrák szakemberrel együtt két segítője, Gerhard Fellner, valamint Alexander Bade is elhagyja a Ferencvárost. A hétvégén sorra kerülő NB I-es fordulóban az eddigi segédedző, Máté Csaba irányítja az együttest, a klub pedig "igyekszik mielőbb megnevezni" az új vezetőedzőt.
Kikapott a Fradi DebrecenbenPPestiSrácok.hu Sport 2021 december 12. A Ferencváros a Bayer Leverkusen elleni csütörtöki Európa-liga csoportkörös győzelem után újra az NB I-ben volt érdekelt, vasárnap délután a Debrecen otthonában lépett pályára és meglepetésre 2-0-ra kikapott.
Peter Stöger csapata hatalmas formában van, nem kegyelmezett a Vidinek sem – FTC–Fehérvár 3–0Perutek János Sport 2021 november 21. A Fradi–Fehérvár párosítás most már hosszú évtizedek óta rangadónak számít a magyar NB1-es labdarúgó-bajnokságban. A hideg ellenére is majdnem kilencezer néző látogatott ki a Groupama Arénába, ahol remek tempójú találkozót láthattak. A meccset a Fradi kezdte jobban és mindjárt a tizedik percben megszerezték a vezetést Zubkovnak köszönhetően. A mérkőzés további szakaszában további gólokat szereztek a Fradi játékosai, valamint kihagytak egy büntetőt, de így is kiütéses sikert értek el a Fehérvár ellen, aki továbbra is harcolnak a dobogóra való feljutásért.
Kubatov: amikor a baloldal kerül kormányra, a Ferencváros számára nehéz idők jönnekPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 12. Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke hosszú interjút adott az Üllői129-nek, amelyben részletesen beszélt arról, mi lenne a Fradival egy esetleges kormányváltás esetén.
Kiütéses győzelmet aratott a Fradi Kisvárdán - Kisvárda-FTC 0:4Perutek János Sport 2021 november 7. Peter Stöger és a Fradi nagy izgalommal várta a Kisvárda elleni mérkőzést, hiszen a bajnokság rajtjánál, hazai pályán buktak el a szabolcsi klubbal szemben. Azonban nem csak emiatt ígérkezett nehéz feladatnak a mai találkozó. A Fradinak az utóbbi meccseken, beleértve a nemzetközi szerepléseket is, nem jött a győzelem, és ezt a találkozót is csak a harmadik helyről várta a budapesti klub. Volt min javítani tehát a Fradinak, de itt kell rögtön megjegyezni, ez sikerült is, hiszen remek, magabiztos játékot mutatva egy gólgazdag mérkőzésen sikerült revansot venniük a Kisvárdán és ezzel a győzelemmel újra vezetik a magyar bajnokságot.
A gyirmóti győzelmet követően újra a Ferencváros vezeti a hazai labdarúgó bajnokságot – Gyirmót – FTC 0–2Perutek János Sport 2021 október 30. Mindkét csapat hatalmasat küzdött a Gyirmót FC–Ferencváros mérkőzésen. Amíg a hazaiaknak a védekezésre kellett figyelni, a vendég Fradi az egész meccsen keresztül támadott. Az első félidőben mindezt hiába tette, nem sikerült gólt szereznie a Peter Stöger által irányított együttesnek. A második játékrészben azonban fordult a kocka, hiszen három percet követően Uzuni végre betalált, a félidő vége felé pedig Tokmac erősített rá egy góllal a 2–0-s végeredményre. Ezzel a győzelemmel a Ferencváros újra vezeti az NB1-es tabellát. Jövő csütörtökön pedig a skót Celticet fogadja az Európa-liga csoportkörének mérkőzésén a Groupama Arénában.
Peter Stögertől egyelőre elmaradnak a bravúrokPerutek János Sport 2021 október 26. Nincsen egyszerű helyzetben Peter Stöger, de csapata a Ferencváros sem. Komoly bajról vagy elképesztően gyenge szezonról nem lehet beszélni, de a bravúrok kétségkívül elmaradnak. A Fradi jelen pillanatban a második a hazai tabellán és az Európa-liga csoportkörben is várat magára a győzelem. Az osztrák tréner elmúlt öt hónapját vesszük górcső alá ebben a véleménycikkben.
Simán hozta a paksi kalandot a Ferencváros – Paksi FC–FTC 1–3Perutek János Sport 2021 október 3. Komoly izgalmakat ígért és hozott is a Paks–FTC NB1-es labdarúgó mérkőzés, ahol a vártnak megfelelően nagyon bátran és hatalmas akarattal játszott Bognár György csapata. A találkozót a Fradi kezdte jobban, de hamar kapcsoltak a hazaiak és elkezdték a mindenki által várt támadófutballt. Ennek ellenére a meccs első gólját Ryan Mmaae szerezte büntetőből a negyvennegyedik percben, a többi találat pedig a második félidőben történt. Elsőként a Paks egyenlített, de a marokkói-belga két percet sem hagyta ünnepelni vendéglátóit, mivel a hatvanhatodik percben ismét betalált. A végeredményt Laidouni állította be a hetvennegyedik percben, egy remek szabadrúgást követően. A találkozó utolsó szakaszára a paksiak tíz emberre fogyatkoztak, de ez a gólok számában már nem hozott változást.
Egykori közönségkedvencet és világbajnoki bronzérmes középpályást igazolt a Ferencváros (Videó)Perutek János Sport 2021 szeptember 18. A Ferencváros csapata két új igazolást is bemutatott a tegnapi és a mai nap folyamán. Kubatov Gábor és csapata ott erősített, ahol kellett, ugyanis Muhamed Bešić és Marko Martin a középpálya védekező szekciójában fog majd helyet kapni, ahol kicsit gyengébb volt a Fradi a kelleténél. Mindkét játékos olyan futballmúlttal rendelkezik, ami tiszteletre méltó, Bešić pedig igazi közönségkedvencként térhet vissza az Üllői útra.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Merz barnaságával, Leyen hatalmával és Meloni fiatalságával froclizta Trump a hívatlan vendégeket Forró drót augusztus 19. A Fehér Házhoz menni a pofonért.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?
Magyar Péter a közmédiában is szívesen látná, hogyan alázta Trump az uniós vezetőket Forró drót augusztus 19. Magyar Péter szerint jó lenne, ha a közmédia is levetítené, hogyan égette szénné Leyenéket a Fehér Házban.
Trump nem finomkodott Zelenszkijjel – Az elfoglalt területek térképe fogadta az ukrán elnököt a Fehér Házban Forró drót