francia elnökválasztás
Michel Barnier legalább három évre megállítaná a Franciaországba irányuló bevándorlást
Michel Barnier, az Európai Unió korábbi Brexit-ügyi főtárgyalója három–öt éves bevándorlási moratórium elrendelését tartaná szükségesnek Franciaországban addig, amíg a migrációs politikát hazája új alapokra helyezi, és időt ad magának ahhoz, hogy nemzeti konszenzus alakuljon ki a súlyos kérdésről. A francia jobboldali politikus – aki két ciklusban is dolgozott EU-biztosként és több francia kormányban is volt tárcavezető – csak a nyár végén kívánja hivatalosan bejelenteni, hogy indul a jövő évi francia elnökválasztáson, ám időközben már elindította internetes oldalát és több interjúban is bemutatta programjának fő elemeit. A Le Figaro című napilap szerdai számában közzétett írásában a bevándorlási moratóriumról szóló elképzelésének konkrét részleteit fejtette ki, miután szerinte húsz éve valamennyi kormány hiába mutatott határozottságot a migrációs témában.A gyönge jelöltek miatt alacsony az érdeklődés az elnökválasztás iránt Franciaországban
A gyönge elnökjelöltek miatt alacsony az érdeklődés az elnökválasztás iránt Franciaországban – írta a hét végén a Le Monde című francia balliberális lapban az Ipsos közvéleménykutató intézet megbízott igazgatója, aki szerint az élmezőnyben a szociálliberális Emmanuel Macron jelenlegi elnök és Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) elnöke áll.Tarolhat Macron a választások második fordulóján
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a nemzetgyűlési választások második fordulója, amelyen a felmérések szerint Emmanuel Macron államfő pártja, az első fordulóban 32,6 százalékos támogatottsággal az élen végzett A Köztársaság lendületben (LREM) és politikai szövetségese, a Francois Bayrou vezette Modem elsöprő többséget szerezhet a parlament alsóházában. A várhatóan rekordalacsony részvétel mellett történő voksolás a francia politikai elit teljes megújulását eredményezheti.Soros a francia elnökválasztásba is beavatkozott
A 888.hu beszámolója szerint a Soros Györgyhöz köthető Avaaz nevezetű online aktivistahálózat vírusvideókkal, plakátok meghekkelésével, SMS-ekkel, több ezer telefonhívással, valamint különféle akciókkal befolyásolta a médiát és a választók véleményét az elnökválasztási kampányban.Macron győzelmével „a franciák egyértelműen haladó és Európa-párti döntést hoztak”
Emmanuel Macron megválasztott francia elnök telefonon beszélt vasárnap este Angela Merkel német kancellárral, megígérve neki, hogy hamarosan ellátogat Berlinbe, és beszélt Theresa May brit miniszterelnökkel is Nagy-Britannia kilépéséről az Európai Unióból - közölték különböző források.A hazai ballibek természetesen Macron győzelmét óhajtják
A balliberális ellenzéki pártok Emmanuel Macron győzelmének örülnének – derül ki a Hetek körkérdéséből, amelyet a francia elnökválasztás második fordulója előtt tettek föl. A balliberálisok szerint Marine Le Pen „rasszista”, „idegenellenes”, „feszültségeket szít” ésatöbbi.A volt Rotschild-bankárnak áll a zászló, de innen szép veszteni
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban az elnökválasztás második fordulója, amelynek során mintegy 47,5 millió választópolgár dönthet arról, hogy az Európa-barát, centrista Emmanuel Macron (az utolsó felmérések az ő diadalát vetítik előre) vagy pedig a hazáját az Európai Unióból kivezetni szándékozó Marine Le Pen töltheti be az államfői tisztséget a következő öt évben.Ajánljuk még