franciaország
„Futni fogsz!” – kiabálták a migránsok az autójuk után vonszolt franciáknak (Videó!)
A Twiterre is feltöltötték azt a videót, amelyen „francia fiatalok” láthatók, akik járókelőket kényszerítettek arra, hogy az autójuk után fussanak. A felvételen az is látható, amint egy idős embert vonszoltak a jármű után, aki könyörgött, hogy engedjék el.Franciaországban antiszemitizmus miatt bezártak egy mecsetet
A francia kormány szerdán bejelentette, hogy sértő, antiszemita hangvételű beszéd miatt újabb mecset hatósági bezárása mellett döntöttek az ország déli részén fekvő Cannes-ban. Franciaországban az utóbbi időben több muzulmán imahely bezárását is indítványozták, amelyekről kiderült, hogy szélsőséges iszlamista szervezetekkel állhattak kapcsolatban. Ez már a harmadik mecset, amelyet néhány hónapon belül bezártak Franciaországban, ahol a 2015-ös merényletek óta a hatóságok figyelemmel kísérik az iszlamista retorikát.Macron kitart az oltatlanokról tett, vitatott kijelentése mellett
Emmanuel Macron francia államfő pénteken megerősítette, hogy "teljesen vállalja" a három nappal ezelőtti vitatott kijelentését azokról, akik nem vették fel a koronavírus elleni oltást.A francia parlamentben is kiakadtak Macron oltatlanokat bíráló interjúja miatt
Meglehetősen megosztó interjút adott a napokban Emmanuel Macron, amikor egy interjúban úgy fogalmazott: "a végletekig ki akar szúrni az oltatlanokkal". A francia elnök kijelentése a saját parlamentjében is felháborodást keltett; a képviselők válaszul fel is függesztették annak a törvénytervezetnek a vitáját, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakulna át.A francia miniszterelnök az oltási igazolás miatt fenyegetőzők megbüntetését ígéri
Jean Castex francia miniszterelnök a nemzetgyűlésben kedden elítélte, hogy több képviselő is halálos fenyegetést kapott azon törvénytervezet miatt, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakul át. A kormányfő "az aljas cselekmények" megbüntetését ígérte.Varga Judit: sorsdöntő időszaknak nézünk elébe
Nem véletlen, hogy Emmanuel Macron december elején Budapesten járt, hogy a kontinens kihívásairól egyeztessen a visegrádi országokkal. A francia elnök látogatása bizonyítéka annak, hogy hazánk és a V4-ek megkerülhetetlen tényezővé váltak Európában – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán.Kiborult a német baloldal, amiért az EU zöldnek minősítené az atomenergiát
2021 utolsó napján, amikor Németország a még meglévő hat atomerőműve közül hármat végleg leállított, az Európai Bizottság az uniós tagállamok tudtára hozta, hogy az atomenergiát és a földgázt is a klímabarát kategóriába sorolná. Az újévben nyilvánosságra hozott döntés hatalmas felzúduláshoz vezetett Németország baloldali és zöldpárti politikusainak körében, akik Ausztriával együtt jogi úton is fellépnének a tervezet ellen – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.Idén CSAK 874 autót gyújtottak fel a franciák szilveszterkor
Franciaország belügyminisztériuma a minap közölte: idén CSAK 874 autót gyújtottak fel szilveszterkor. Gérald Darmanin belügyminiszter szerint a koronavírus-járvány miatti korlátozások hatására a számok jóval elmaradtak a korábbi években megszokottaktól. 2019-ben például 1316 autót gyújtottak fel szilveszter éjjelén.Orosz gázvállalathoz igazolt az egykori francia miniszterelnök
Francois Fillon korábbi francia miniszterelnököt nevezték ki az orosz kormány érdekeltségei közé tartozó Szibur gázfeldolgozó és petrokémiai holding igazgatójává - jelentette hétfőn az EU Observer című, uniós és általában európai politikával foglalkozó brüsszeli hírportál.Ajánljuk még
















