fudan egyetem
Kudarcos a baloldal népszavazási kezdeményezése, csak a viccpárt gyűjti serényen az aláírásokat
Könnyen kudarcba fulladhat a baloldal népszavazási kezdeményezése, mivel korábbi ígéretükkel ellentétben aligha valószínű, hogy január közepéig összegyűjtik a kétszázezer érvényes szignót, ami ahhoz szükséges, hogy az országgyűlési választással egy időben tarthassák a referendumot. A sikertelenség okai között lehet említeni, hogy a pártok alig foglalkoznak az aláírások gyűjtésével, egyedül a Magyar Kétfarkú Kutya Párt veszi komolyan – számolt be róla a Magyar Nemzet.Nem áll valami fényesen a baloldal aláírásgyűjtése: még csak a szükséges szignók felét sem érték el
A baloldal nemrég még büszkén pedzegette, hogy már január közepén összegyűlik a kétszázezer aláírás, amelynek célja, hogy az országgyűlési választás napján a Fudan Egyetem ellen és az álláskeresési járadék kiterjesztése mellett is szavazni lehessen, ne csak a kormány gyermekvédelmi genderkérdéseiről. Úgy tűnik, az ellenzék elszámolta magát: egyelőre hetvenötezer szignó gyűlt össze.Nem erre számított a baloldal: alulteljesít a Fudanról szóló népszavazási kampány
Jelentősen elmarad a várakozásoktól a baloldal népszavazási kezdeményezésének aláírásgyűjtése. Karácsony Gergely korábban úgy fogalmazott, hogy még az idén összegyűjtik a szükséges kétszázezer aláírást. Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje is lehetségesnek tartotta ezt. Kunhalmi Ágnes szerint ugyanakkor eddig ötven–ötvenötezer aláírást sikerült összegyűjteniük – olvasható a hirado.hu cikkében.Márki-Zay "fel fog lépni" a "belső árulókkal" és "a saját pecsenyéjüket sütögető ellenzékiekkel szemben" - És mindenkit a barikádra hívott
Az előválasztási hisztéria után a baloldal képtelen volt aktualizálni a közbeszédet és megmozgatni a szavazóit, ezért kétségbeesetten kapaszkodnak minden lehetőségbe, amivel magukra terelhetik a figyelmet. Így tesznek most a népszavazási kérelmükkel is, de a jelek szerint ez sem működik. Eközben az ellenzéki miniszterelnökjelölt érezheti vesztét, ezért most szózatot intézett a híveihez, amiből kitűnik, milyen tudatállapotban van. Csak egy mondat: "A jövőben is határozottan fogok fellépni a belső árulók és a saját pecsenyéjüket sütögető ellenzékiekkel szemben, ugyanis nem hagyhatom, hogy a széthúzás és a kishitűség verje szét a harci szellemet." Ja és elvárja, hogy mindenki menjen ki a barikádra.Elkezdte a Fudan-ellenes aláírásgyűjtését Karácsony Gergely
Megindult Karácsony Gergely népszavazásához szükséges aláírásgyűjtő kampánya, amely a kínai Fudan Egyetem budapesti campusának elutasítására, és a 270 napos álláskeresési járadék bevezetésére irányul. A baloldali politikusok a közös sajtótájékoztatón a „trójai faló” kifejezést is használták.Szánthó Miklós: tavaszra lehetetlen lenne kitűzni Karácsony Gergely két népszavazását
A jogszabályban rögzített jogi eljárás menete miatt lehetetlennek nevezte az Alapjogokért Központ igazgatója, hogy a baloldal kezdeményezte két népszavazást tavaszra ki lehessen írni.Márki-Zay a gyermekvédelemnél inkább Karácsony kampányígéreteit tartja fontosabbnak
Márki-Zay Péter újabb bicskanyitogató húzással borzolja a nyilvánosság kedélyeit. Miután a baloldal miniszterelnök-jelöltje már kifejtette, hogy sem a rezsicsökkentés, sem a benzinár maximalizálását nem támogatja, most úgy látszik, hogy Karácsony Gergely korábbi kampányígéreteit helyezi a gyermekvédelem ügye helyett előtérbe. Márki-Zay ugyanis bejelentette, hogy az ellenzék megkezdi az aláírásgyűjtést a munkanélküli segély hosszabb ideig történő folyósításáért és az újonnan létrejövő Fudan Egyetem ellen, miközben nyilatkozataiban kijelentette, hogy a gyermekvédelmi népszavazás kérdéseire szerinte még csak választ sem kell adni a magyar embereknek.Jóváhagyta a Kúria a Fudanról szóló népszavazást
A Kúria szerdán hitelesítette a Fudan egyetemre és a 270 napos álláskeresési járadékra vonatkozó népszavazási kezdeményezéseket – derül ki a legfelsőbb bírói testület honlapján közzétett határozatokból. Karácsony Gergely főpolgármester júliusban jelentette be, hogy öt kérdésben népszavazást kezdeményez.Szijjártó a pánarab tévének: huxitról szó sincs, Mark Rutte pedig hungarofób és foglalkozzon Hollandia ügyeivel (videóval frissítve)
Szíjjártó Péterrel készített interjút az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió, amelyben számos téma szóba került, amelyekkel a magyar kormány az elmúlt években felhívta magára a figyelmet a nemzetközi nyilvánosságban. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az EU rengeteg különböző kihívással kellett szembenézzen az elmúlt években: migrációval, gazdasági problémákkal, a pandémiával és az európai jövőképről szóló vitákkal. A nézeteltérések zömét szimbolikus, ideológiai jellegű vitáknak nevezte; szerinte ezek azért vannak, mert a magyar kormány nem akar beilleszkedni a nyugati liberális mainstreambe.Ajánljuk még