gabonaexport
Szijjártó: az ukrajnai béke mellett az Európát körülvevő térségek stabilitása is kiemelten fontos
Az ukrajnai béke mellett az Európát körülvevő térségek stabilitásának megőrzése is kiemelten fontos Magyarország számára - erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter írt Facebook-oldalán pénteken, miután ismételten megbeszélést folytatott Hossein Amir Abdollahiannal, Irán külügyminiszterével.Magyarország segít az Ukrajnában rekedt gabona szállításában
Magyarország minden segítséget megad ahhoz, hogy az Ukrajnában rekedt gabona, elsősorban a búza, a kukorica, illetve a napraforgó eljusson a világ különböző részére - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az Ukrajnából érkező vasúti gabonaszállítmányok határon való zökkenőmentes, folyamatos és gyors áthaladásáról tartott sajtótájékoztatón, Eperjeske átrakó helyen.Putyin: előrehaladás történt a fekete-tengeri gabonaexportról folytatott tárgyalásokon
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Teheránban közölte, hogy előrehaladás történt a fekete-tengeri gabonaexportról folytatott tárgyalásokon, és megbeszélésükön köszönetet mondott a kérdésben közvetítő török kollégájának, Recep Tayyip Erdogannak.Szijjártó: ellentétesek a magyar érdekekkel a háború meghosszabbítását eredményező lépések
Magyarország érdekeivel ellentétes minden olyan lépés, amely az ukrajnai háború meghosszabbítását eredményezi, ami egyebek mellett egy komoly kockázatokat jelentő élelmezési világválsággal is járhat – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben.Annyira megsértődtek az EU-ban, hogy kimaradtak az olcsó magyar benzinből, hogy beperelte Magyarországot az Európai Bizottság
Számos, Magyarországot érintő kötelezettségszegési eljárás kapcsán hozott döntést az Európai Bizottság – írja a hvg.hu. Nemcsak attól borultak ki Brüsszelben, hogy az olcsó üzemanyag csak a magyar rendszámú autóknak jár, de eljárást indítottak amiatt is, hogy hazánk nem hagyja ellenőrizetlenül külföldre kivándorolni a magyar búzát. A gyermekvédelmi törvényből pedig csak annyit sikerült felfogniuk, hogy az homofób...Nagy István: közös fellépésre van szükség az ukrán gabonaexport szállításának megoldásához
Közös fellépésre van szükség az ukrán gabonaexport szállításának megoldásához – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter, miután Mikola Szolszkijjel, Ukrajna agrárpolitikai és élelmiszerügyi miniszterével egyeztetett csütörtökön Lembergben.Ajánljuk még