gav duncan
Skót duda – No name emberek nyertek a választáson, de mi a titkuk? (VIDEÓ)
Nem mehettünk el a Skót dudában az EP- és önkormányzati választások eredménye mellett, ami nem rossz kormánypárti szempontból, de azért elgondolkodtató, hogy egy Tisza párt a semmiből, program nélkül a második helyet tudta behúzni. Tudjuk, hogy az önkormányzati választások természete más, de azért meglepődtünk, hogy a kutyapárt tudott nyerni a XII. kerületben, ahogyan az is, hogy a fradisták feltehetően nem Ferencvárosban laknak. Mindemellett az I. kerületben visszahódította a Fidesz a bársonyszéket. A kampány itt annyiban volt más, hogy nem azzal a tipikus kormánypárti plakáttal próbálkoztak, csupán a sarokban, kicsiben volt feltüntetve a pártlogó. Lehet, hogy ez volt a siker titka? Találgattunk, majd áttértünk egy bicskanyitogató témára, hiszen a kövér emberek már edukálnak minket arról, hogyan és mivel kell kitörölni az alfelünket... Erről azért gyorsan át is tértünk a németekre, ahol csúfos bukásban volt része Olaf Scholznak és koalíciós partnereinek, ami nem csoda, hiszen a német nagyvállalatok vezetői szerint a bóvli országok szintjére süllyedt Németország. Plusz egy témaként azért a végén felmerült az is, hogy a franciák is telecsinálnák a Szajnát a párizsi olimpia idején, mert Macron fürdeni akar benne, és azért is, mert a városkép szebb arcát akarja mutatni úgy, hogy a hajléktalanokat és prostikat kitiltotta erre az időre. Ezt pedig sokan zokon vették. Vannak olyan cégek, ahol előny a büntetett előélet – The Right Brothers
Egyes nyugati cégekhez úgy keresnek vezérigazgatót, hogy az álláshirdetésben ki van kötve: az illetőnek büntetett előéletűnek kell lennie. Ha Ön szerint ez furcsa, akkor Ön normális, nem úgy, mint azok, akik bizonyos adózási előnyöket kihasználva alkalmaznak bűnözőket, de az ügyben a szabályok kitalálóihoz is lehetne néhány keresetlen szavunk. De nem is ez a legrosszabb hír a héten: talán viszi az első helyet az, hogy egyes portálok megpróbálják még a mai napig is azzal népszerűsíteni az orosz–ukrán háborút, hogy a konfliktust valami trendi, menő dolognak próbálják beállítani. Skót duda – Nonszensz, de már kvíz is van arra, hogy megtudd, kire kell szavaznod (VIDEÓ!)
Megszoktuk már, hogy a baloldal minősíti a jobboldali újságírókat, azt viszont nem értjük, hogy akkor miért érzékenyek, ha visszakézből kapják az ívet viszonzásul. Mindenesetre Karácsony Gergely a saját tájékozatlanságát azzal leplezi, hogy menekül az újságírók elől, legalábbis azok elől biztosan, akikkel nincs megbeszélve előre, hogy miről kérdezzenek. Ezt pedig azzal magyarázza, hogy "hülye propagandisták" vagyunk. Az eheti Skót dudában Gav Duncannel megegyeztük abban, ha valamire nem tudjuk a jövőben a választ, a kérdezőt fogjuk ostobának titulálni. A kampányban azonban vannak ennél felháborítóbb dolgok is, például, hogy egy férfi összesen 77 darab kampányplakátot rongált meg Ferencvárosban, valaki pedig "Fideath" feliratú szórólapokat terjeszt, ami ugye az angol halál szó keverése a Fidesszel. Nem vártunk többet az O1G társaságtól, de azért van egy szint ami alá nem kéne beesni. Végül egy weboldallal foglalkoztunk (voksmonitor.hu), ami úgy működik, mint egy női magazin kvíz, a nyeremény ellenben nem az, hogy megmondják, milyen típusú férfi illik hozzánk, hanem hogy kire szavazzunk. Skót duda – Macron hirtelen aggódni kezdett a francia szaporulatért, ezért hajlandó ingyen vizsgálni a termékenységet is (VIDEÓ)
Egyre több ember találkozhat a kórlapján azzal a megállapítással, hogy obesitas, ami annyit tesz, hogy túlsúlyos. Ez viszont nemcsak esztétikai probléma, hanem egy idő után egészségügyi is, hiszen számos országban már konkrétan az is gondot jelent egyeseknek, hogy eljárjanak dolgozni. Ennek pedig az az oka, hogy egyszerűen úgy elhíztak, hogy nem férnek ki az ajtón. Magyarországon szerencsére itt még nem tartunk, de az orvostársadalom rengeteg olyan pácienssel találkozik, akiknek nem lenne semmi bajuk, ha figyelnének a testsúlyukra. A mozgás azonban a lelki állapotunkra is jó hatással van, így nem csoda, hogy a kormány egy új programmal állt elő, amelynek értelmében az orvosok már a mozgást is receptre írhatják fel. A XII. kerületben már létezik a Mozgás receptre program, de most alkalom nyílhat rá, hogy országosan is kiterjesszék. Erről is szó volt az e heti Skót dudában, de egy parókát viselő, magát nőnek definiáló fociedzővel is foglalkoztunk, aki természetesen a női csapattal akar együtt dolgozni. Végül Emmanuel Macron kijelentését veséztük ki, aki végre rájött arra, hogy amit Orbán Viktor mond – miszerint javítani kell a demográfiai helyzeten – nem ördögtől való. A francia elnök most, hogy kapcsolt, a szexre buzdítja a fiatalokat, és még spermabevizsgálást is ígér annak, akinek arra igénye van. Skót duda – Karácsony Gergely megint a festékesvödörrel játszik, pingálását viszont csak a kampány utolsó szakaszában hajlandó megmutatni (VIDEÓ!)
Németország már ott tart, hogy fontolóra vették, hogy hatósági áras legyen a döner kebab, ugyanis "dönerinfláció" sújtja őket. A népszerű török étel ára ugyanis négyről tíz euróra ment fel, a baloldali német párt pedig a hatalmas felháborodás miatt a parlament elé vitte az ügyet. Kérésük az lenne, hogy az átlagfizetésűek 4,90 euróért, a fiatalok és szegényebbek pedig 2,90 euróért vásárolhassák a dönert. Kérdés az, hogy hogyan oldják majd ez meg? A rendelésnél kell majd vinni a jövedelemigazolást? Mindenesetre úgy tűnik, hogy Németországban annyira túltolták a bevándorlást, hogy hamarosan az Oktoberfesten is a sör, kolbász és perec helyett gíroszt, dönert és falafelgolyókat lehet majd csipegetni hagyományos német étel gyanánt. Erről is szó volt az e heti Skót dudában, de kitértünk arra is, hogy a kampánystratégia miatt nem adták még mindig át az Astorián lévő zebrát. Mindig piszmognak rajta valamit, de kivárják az utolsó pillanatot, hiszen a választók emlékezete rövid, a fejlesztéseket pedig mutogatni kell. Mint tudjuk, Karácsony Gergely kedvenc fejlesztéseihez mindig festék kell, úgyhogy a kampány tele lesz bicikli- és buszsávokkal, ami a zebrákkal bővül. Végül kitértünk Magyar Péterre, aki nem tud vidéken listát állítani, mert nem kíváncsiak rájuk az emberek. Na persze erről is Orbán tehet. Skót duda – A szólásszabadságért küzd a baloldal, de ha kritikát kapnak, Orbánra mutogatnak (VIDEÓ!)
Volt már BLM-szobra és LMBTQ-padja Ferencvárosnak, most pedig állítottak egy G-mercis turulszobrot a kerületben. Ám ahogy elődei, úgy ez a mű sem aratott maradéktalan sikert, ennek pedig az lett az eredménye, hogy már le is döntötték. A szoborállító hóbortjait a ferencvárosi polgármester, Baranyi Krisztina persze a kerületiek pénzéből fizeti, mit sem törődve azzal, hogy ez csupán kidobott pénz. Erről is beszélgettünk az e heti Skót dudában, de megemlékeztünk arról a nyíregyházi nőgyógyász főorvosról is, aki elég rendesen kiosztotta egy kommentben Cseh Katalint. A szabad véleménynyilvánításért persze a kórház felfüggesztéssel büntette, hiszen ilyen obszcén beszólás csak a túloldalról megengedett. Végül Magyar Péter korábbi kijelentéséről beszélgettünk, amit a DK sérelmez, hiszen főnökasszonyukra irányította a célkeresztet Magyar, aki szerint a gyerekek megállnának a növésben, ha Dobrev plakátjai felé tolják őket a babakocsijukban. Reméljük, nem saját tapasztalat. Skót duda – Úgy néz ki, a németek a jövőben a sör mellé nem kolbászt, hanem kesusajtot és zellerszárat fognak enni (VIDEÓ)
Bár elég sok ember segíti Magyar Péter tevékenységét, mégsem volt egy sem, aki szólt volna neki, hogy a komlói romos épület egy airsoftpálya és direkt néz ki így. A kínos baki nagyon hasonlít Márki-Zay Péter 2022-es választási kampány során elkövetett hibáira, például amikor többször is Jeszenszkynek nevezte az ukrán elnököt. Ha a kampányt nem is, a mémgyárak működését sikerült berobbantania Magyar Péternek, aki amióta végre dolgozik, valahogy eléggé megviselt az ábrázata. Hát Péter, ilyen ez a munka világa. Erről is beszélgettünk az e heti Skót dudában, de kitértünk az egri polgármester, Mirkóczki Ádám prosztóságára is. A volt jobbikos politikus egy titkos hanganyag szerint agyf*szt kap Danny Blue illuzionistától és megölné DJ Dominique-t. A kínos szitut annyival magyarázta, hogy nem az a baj, hogy ő ilyeneket mondott, hanem az, hogy ezt valaki felvette. Végül a hanyatló Nyugatra látogattunk, a górcső alá ezúttal a németek kerültek, akiknél drasztikusan meg fog nőni a hús ára, mert ezzel szeretnék visszaszorítani a fogyasztást. A jövőben már csak a gazdagok fogyaszthatják az állatokat, de kérdés, hogy a híres Oktoberfesten a sör mellé mit lehet majd enni? Kesudiósajtot? Meglátjuk. Skót duda – A mesterséges intelligencia a jövőben akár egy csomó szabadidőt is adhat a dolgozó embernek (VIDEÓ!)
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egyik párttársát nevezte volna ki a kis- és középvállalkozások ügyeinek igazgatására busás fizetésért, de az embere, még mielőtt komolyan vette volna a kihívást, már visszavonulót is fújt. Felmerül azonban a kérdés, hogy Ursula miért akarja saját embereit kulcspozíciókban tudni? Esetleg valamit megúszna a jövőben? Erről is szó volt az e heti Skót dudában, de a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Döme Zsuzsannájának az Orbán-szobor előtti összekuporodásáról is beszélgettünk, hiszen már a művészek múzsája is a kormányfő lett. Végül a Duna TV új műsorvezetőjéről, Bíró Adáról beszélgettünk, aki bár nem igazi, hiszen a mesterséges intelligencia alkotása, elindította bennünk azt a gondolatot, hogy valóban nem lenne rossz, ha az avatárjaink dolgoznának helyettünk, amíg mi az általuk keresett pénzt költjük. Skót duda – Ha nem jön a burkoló, hívjál rendőrt (VIDEÓ!)
Sok a gond mostanában bizonyos építőmunkásokkal, amit sokan tapasztalunk, hiszen ígérnek fűt, fát, bokrot, aztán el sem jönnek a megbeszélt időpontban elkezdeni a vállalt munkát. Így járt egyik honfitársunk is, aki úgy döntött, vele nem szúrnak ki, rendőrt hív. Na persze nem a közveszélyes munkakerülés miatt, hanem azért, hogy szálljanak be a rend őrei kicsit betonozni nála. Szerinte ugyanis ez a szolgálatuk része. Kreatív megoldás, de nem jött be, a férfit elküldték melegebb éghajlatra a diszpécserek – erről is beszélgettünk az e heti Skót dudában, de Magyar Péter egyesületének logója is górcső alá került, amit egy indiai ragasztógyártó cégtől kölcsönöztek, bár szerinte ez nem lopás, a szimbólum ugyanis a végtelen jelet ábrázolja. Nincs is ezzel semmi gond, de az, hogy pont ugyanolyanra sikerült, az már nem lehet a véletlen műve. Végül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér visszavásárlásáról is szót ejtettünk, amit anno a szocik eladtak, és most is fáj nekik, hogy miért akarja tulajdonolni a magyar állam. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.