Pesti Srácok

Skót duda – A szólásszabadságért küzd a baloldal, de ha kritikát kapnak, Orbánra mutogatnak (VIDEÓ!)

Volt már BLM-szobra és LMBTQ-padja Ferencvárosnak, most pedig állítottak egy G-mercis turulszobrot a kerületben. Ám ahogy elődei, úgy ez a mű sem aratott maradéktalan sikert, ennek pedig az lett az eredménye, hogy már le is döntötték. A szoborállító hóbortjait a ferencvárosi polgármester, Baranyi Krisztina persze a kerületiek pénzéből fizeti, mit sem törődve azzal, hogy ez csupán kidobott pénz. Erről is beszélgettünk az e heti Skót dudában, de megemlékeztünk arról a nyíregyházi nőgyógyász főorvosról is, aki elég rendesen kiosztotta egy kommentben Cseh Katalint. A szabad véleménynyilvánításért persze a kórház felfüggesztéssel büntette, hiszen ilyen obszcén beszólás csak a túloldalról megengedett. Végül Magyar Péter korábbi kijelentéséről beszélgettünk, amit a DK sérelmez, hiszen főnökasszonyukra irányította a célkeresztet Magyar, aki szerint a gyerekek megállnának a növésben, ha Dobrev plakátjai felé tolják őket a babakocsijukban. Reméljük, nem saját tapasztalat.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.