gazdaság
Az OECD szerint Magyarországon nőttek leginkább a reáljövedelmek
Három százalékkal nőttek a reáljövedelmek Magyarországon az idei második negyedévben – derül ki az OECD 21 országra vonatkozó felméréséről.Nagy Márton: a bérek növekedése segítheti a gazdasági növekedés helyreállítását
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter részt vett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) csütörtöki ülésén - tudatta közleményében a minisztérium.Szijjártó: amikor Magyarország gazdasági szövetségeseit listázzuk, az első helyen egyértelműen Németország áll
A német vállalatok vezetői nem sajtóhírek, hanem saját tapasztalataik alapján döntenek magyarországi beruházásokról, így addig fejlődni fog a kétoldalú gazdasági együttműködés, amíg az a valóságra alapul – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Pécsen.Szijjártó: Dél-Magyarországra irányul a beruházásösztönzés fókusza
A keleti és a nyugati országrész tőke- és beruházásvonzó képességének nagyjábóli egyensúlyba hozását követően minden adott ahhoz, hogy a magyar kormányzati beruházásösztönzés stratégiai fókusza Dél-Magyarországra irányuljon mostantól – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Pécsen.Dömötör Csaba: a nemzeti konzultáció egy megerősítő eszköz a kormány kezében
A nemzeti konzultáció egy megerősítő eszköz a kormány nevében, mert amikor több százezer ember kiáll egy vélemény mellett, az igenis számít a tárgyalóasztaloknál - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában. Dömötör Csaba úgy fogalmazott: olyan időszakot élünk, amikor a válságok nem egymást váltják, hanem egymást erősítik, és ilyenkor számít igazán, hogy van-e egy országnak olyan kormánya, amely a biztonsági és a gazdasági szempontokat egyszerre tudja érvényesíteni.A rezsicsökkentés, a kamatstop és az extraprofitadó kérdése lesz központban az új nemzeti konzultációban
Az új nemzeti konzultációban három olyan gazdasági témájú kérdés is lesz, amelyekben Brüsszel megtámadta Magyarországot, és ránk akarja kényszeríteni a saját akaratát - emelte ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány Facebook-oldalán. Mint mondta, ezek olyan kérdések, amelyek jelentősen meghatározzák a magyar gazdaságot és a magyar családok mindennapjait is.Életbe léphetnek a megszorító intézkedések Romániában
Életbe léphetnek a megszorító intézkedések Romániában, miután a román alkotmánybíróság szerdán alkotmányosnak minősítette a deficitcsökkentő törvényt, elutasítva egy keresetet, amelyet két ellenzéki párt nyújtott be.Orbán Viktor Kínában: a nyugati versenyelőny korszaka véget ért, a keleti világ megerősödött
Európa és a nyugati világ versenyképességének csökkenéséről, az összeköttetések fontosságáról és Magyarországról mint a keleti és nyugati gazdaság és technológia találkozási pontjáról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök Pekingben az Övezet és út kezdeményezés csúcstalálkozóján – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a kínai fővárosban.Szijjártó Péter: súlyos kockázatot jelentenek a keleti és a nyugati gazdaság szétválasztását célzó törekvések
Súlyos kockázatot jelentenek az egymástól kölcsönösen függő keleti és nyugati gazdaság szétválasztását célzó törekvések, ezek emberek millióinak sodorják veszélybe az állását – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Pekingben.Ajánljuk még

















