gazdaság
Német alkancellár: Németország szó szerint szegényebb lesz a háború miatt
Németország "szó szerint szegényebb lesz" Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt a háború előtt készített előrejelzésekhez képest, de az állam nem vállalhatja át a lakosságot és a vállalkozásokat terhelő összes költséget – jelentette ki Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter szerdán, Berlinben, a német gazdaság idei alakulásáról készített kormányzati előrejelzés bemutatóján.Matolcsy György: Magyarországnak a 2020-as éveket is meg kell nyernie
Az előző évtized eredményes felzárkózási folyamata, és az előző 2 év sikeres válságkezelése után Magyarországnak a 2020-as éveket is meg kell nyernie - mondta Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank (MNB) videómegosztó oldalán közvetített sajtótájékoztatóján kedden.A hidegháborús mentalitás ellehetetleníti a globális békét a kínai elnök szerint
Kínára az utóbbi időben növekvő nyomás nehezedett amiatt, hogy az ukrajnai háború kapcsán nem ítélte el Oroszországot, és bírálta a nyugati országok Oroszországgal szembeni szankcióit. Az Európai Unió vezetői április elején egyeztettek a kínai elnökkel, felszólítva Pekinget, hogy ne segítsen Moszkvának a nyugati szankciók megkerülésében. Washington pedig Kínával szemben is szankciókat helyezett kilátásba, ha segítséget nyújt Oroszországnak.IMF: a régióban a magyar és a lengyel növekedés lesz a leggyorsabb
A közép-kelet-európai régióban Magyarország és Lengyelország éri el az idén a legnagyobb GDP-növekedést a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden publikált Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című jelentése szerint.Putyin felgyorsítja a rubelalapú elszámolásra való átállást a külkereskedelemben
Az orosz elnök szerint fel kell gyorsítani a külkereskedelem átállítását a rubelben és a nemzeti valutákban való elszámolásra.Oroszország februárban csökkentette amerikai állampapír-portfólióját
Februárban már harmincharmadik egymást követő hónapban volt japán tulajdonban a legtöbb amerikai állampapír. Februárban Oroszország csökkentette az amerikai állampapír-portfólióját az előző két hónap növekedése után.Mindenképpen megsínyli a német gazdaság az ukrajnai háborút
Az IMK gazdaságkutató intézet prognózisa alapján a kedvezőbb forgatókönyv szerint a GDP-növekedés lassulásával, a magas kockázatú forgatókönyv szerint viszont teljesítménycsökkenéssel néz szembe az idén a német gazdaság az ukrajnai háború miatt. Energiaembargó esetén viszont mély recesszióval kell számolni.Szijjártó: a kormány két jelentős munkaerőpiaci ígéretét is teljesítette
A kormány két fontos ígéretét is teljesítette: egyrészt mára létrejött Magyarországon a 2010-ben bejelentett egymillió új munkahely, másrészt pótolták a koronavírus által elpusztított munkahelyek mindegyikét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Nagykanizsán.Drágul az acél az ukrajnai háború miatt, nem tesz jót a német iparnak
Az ukrajnai háború és az ennek következtében Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt világszerte csökkent az acélkínálat, az árak az egekbe szöktek – mondta Jayanta Roy, az ICRA indiai hitelminősítő intézet acélszakértője a német dpa hírügynökségnek. Ukrajna és Oroszország a nemzetközi acélkereskedelem mintegy tíz százalékát adja – mondta a szakértő, aki mindkét ország exportjának jelentős visszaesésére számít.Ajánljuk még

















