gazprom
Megállapodott a kormány a Gazprommal a jövő évi orosz gázszállításokról
Sikerült megállapodni a Gazprommal a Magyarországra irányuló gázszállítások jövő évi mennyiségéről és áráról, illetve megkezdődtek az egyeztetések a 2020-as szállításokról is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel telefonon pénteken, miután részt vett a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon.Orosz-ukrán gázvita: az oroszok keze már a csapon van
A Gazprom kénytelen elindítani a stockholmi döntőbíróságon a tranzitgáz ukrajnai szállításáról szóló szerződések felbontását célzó eljárást – közölte Alekszej Miller, az orosz állami gázvállalat vezérigazgatója a sajtóval pénteken.„Orbán miatt fizetünk kétszeres árat a gázért” – A DK-ban már megint „lapos a föld”
„Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője kérdést intézett az Európai Bizottsághoz az orosz gázóriás, a Gazprom túlzott magyarországi piaci befolyásával kapcsolatban és aziránt érdeklődött, mennyivel növeli ez a befolyás a hazai gázárakat” – írják a párt sajtóirodája által szignózott beszámolóban.Itt van, mi lett a trösztellenes vizsgálat eredménye a Gazprommal kapcsolatban
Az Európai Bizottság lezárta a trösztellenes vizsgálatot, és megállapította, hogy a Gazprom által felajánlott kötelezettségvállalások az uniós szabályoknak megfelelő, előre tekintő megoldást jelentenek, eloszlatják a versenyjogi aggályokat, általuk javul a közép- és kelet-európai gázpiacok integrációja, valamint a gáz határok nélkül, versenyképes áron juthat el a fogyasztókhoz - mondta Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos brüsszeli sajtótájékoztatóján hétfőn.Ajánljuk még

















