gdp
Javította a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését az Európai Bizottság
Javította a magyar bruttó hazai termék növekedésére vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság: eszerint az előzőleg becsült 3,7 százalékkal szemben idén 4,6 százalékos gazdasági bővülés várható, ami a harmadik legmagasabb érték az Európai Unióban. A brüsszeli testület gazdasági és pénzügyi főigazgatósága csütörtökön tette közzé őszi előrejelzését, amely szerint 2020-ban és 2021-ben is 2,8 százalékos növekedésre lehet számítani; ez megfelel a májusban kiadott prognózisban felvázoltaknak.Hivatalosan is recesszióba került a német gazdaság
A második negyedévben csökkent a német bruttó hazai termék az előző negyedévihez képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokra támaszkodó keddi publikációja szerint.Évek óta látványosan apad a magyar államadósság
Az első fél év végére hetven százalék alá süllyedt az államháztartás adóssága a GDP arányában. Ilyen mélyponton bő tizenegy éve nem állt a mutató. A 2008 őszén mért alacsony értéket a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelének felvétele követte, amelyre szükség volt a gazdasági válság hatásainak kivédésére. A mutató alakulásában sokat segít a hazai gazdaság kiemelkedően jó teljesítménye, így az év végére 67, 2021 után pedig hatvan százalék alá mérséklődhet, teljesítve a maastrichti elvárásokat – írja a Magyar Nemzet.Az ellenzéket ugyanazok a Gyurcsányék vezetik, akik egyszer már tönkretették a magyar gazdaságot
Magyarország gazdasági fordulatot hajtott végre, amióta hátat fordított Gyurcsányék rossz gazdaságpolitikájának. A Fidesz-KDNP kormányzása óta a magyar gazdaság erősödik, a gazdasági növekedés az uniós átlagot is felülmúlja – reagált a Fidesz a legújabb GDP-adatokra.Meglepetéseket produkál a magyar gazdaság
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,1 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Stabil a költségvetés: 5 százalék feletti a GDP-növekedés, nőtt a költségvetés bevétele
A költségvetés helyzete stabil, így a 2019 egészére kitűzött 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycél továbbra is teljesíthető - mondta a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön, a legfrissebb államháztartási adatokról.ÁSZ: Megalapozott a jövő évi költségvetés
A 2020-as költségvetési törvényjavaslat megalapozott, hozzájárul a magyar gazdaság fenntartható kifehérítéséhez és a kiszámítható, stabil gazdasági folyamatokhoz, emellett megfelelő keretet biztosít a társadalompolitikai célkitűzések megvalósításához - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az ÁSZ véleményéről összeállított dokumentumot Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke pénteken adta át Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének az Országházban.Ismét meghaladta a várakozásokat a GDP növekedése
Felülmúlta a piaci várakozásokat a bruttó hazai termék (GDP) első negyedévi 5,3 százalékos növekedése az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik ugyanakkor a következő negyedévekben fokozatos lassulásra számítanak. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett első becslése szerint a bruttó hazai termék (GDP) 5,3 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva és kiegyensúlyozva 5,2 százalékkal nőtt az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az előző negyedévhez mérten 1,5 százalékos volt a gazdasági növekedés szezonálisan, naptárhatással kiigazítva és kiegyensúlyozva.A magyar gazdaság a némettől függetlenül is növekedik - Európai összevetésben is az élen állunk
A magyar gazdaság és a német gazdaság teljesítménye úgy tűnik, hogy más pályán mozog. Míg nálunk a szerdán kiadott első negyedéves GDP-növekedési adat 5,3 százalék, addig a németeknél 0,4 lett. A Magyar Nemzeti Bank közgazdászai ennek a folyamatnak már nevet is adtak, és az angol „decoupling” - szétkapcsolás, szétválás - kifejezéssel illetik. Valami történik Németországban, és sok jel arra utal, hogy a német nagytőke megkezdte a kitelepülést az anyaországból. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által szerdán közölt második becslésből pedig az derül ki, hogy gyorsult a gazdasági növekedés az euróövezetben és az Európai Unióban január-márciusban a tavalyi utolsó negyedévhez képest. Az uniós tagállamok közül Magyarország gazdasága nőtt a leggyorsabb ütemben negyedéves és éves összevetésben is.Ajánljuk még

















