geert wilders
Geert Wilders holland politikusnál Orbán Viktor az év embere
A magyar miniszterelnökről osztott meg képet a Twitteren Geert Wilders holland politikus. Az ország negyedik legnagyobb pártjának, a Szabadságpártnak elnöke a kép mellé azt írta: "My choice for person of the year 2017 Viktor Orbán", vagyis "Az én választásom 2017-ben az év embere címre, Orbán Viktor."Geert Wilders nem finomkodott, kemény kiszólásokkal tűzdelt beszédet tartott a prágai "migrációellenes csúcson"
Geert Wilders holland politikus szerint Európának folytatnia kell harcát a bevándorlás ellen. Erről beszélt Prágában - írja a 888.Magyarul is olvasható Geert Wilders kötelező iszlámkritikája
Nem lehet könnyű olyan embernek lenni, aki évek óta a legszigorúbb menedékházakban él feleségével, és akit az ellenségei (akik akadnak bőven) a legveszélyesebb gonosznak tartanak, és attól sem riadnának vissza, hogy meggyilkolják. Geert Wilders ilyen ember. Magyar támogatóinak pedig mi sem lehet nagyobb öröm, minthogy már magyarul is olvashatják a holland politikus könyvét, amelynek előszavában a szerző emlékeztet: „ha van olyan nemzet, amely méltó arra, hogy Európa és a kereszténység védelmezőjének nevezzék, akkor Magyarország biztosan az”. A könyvben a 2004-ben meggyilkolt Theo van Goghról és az őt ért halálos fenyegetésekről is ír, de kifejti, hogyan nyomják el a szélsőséges iszlamisták mérsékelt hittársaikat a Nyugaton.„Magyarország nélkül a Nyugat már rég elbukott és megsemmisült volna”
„Hatalmas büszkeség számomra, hogy bemutathatom könyvem magyar fordítását. Magyarország a második otthonom. Ez drága feleségem, Krisztina szülőhazája, azé a gyönyörű, intelligens és bátor asszonyé, akit Eger és Szigetvár asszonyainak mintájára faragtak” – írja Geert Wilders a Halállistán című könyve új, magyar kiadáshoz készített előszavában. Mit üzent a holland politikus a magyaroknak? Néhány idézet az előszóból:Megszakítjuk a nagyköveti szintű kapcsolatot Hollandiával (Frissítve!)
A magyar külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatón pénteken bejelentette, hogy határozatlan időre megszakítottuk a nagyköveti szintű kapcsolatot Hollandiával. Közben szinte az összes holland lap címlapon foglalkozik a magyar-holland diplomáciai konfliktussal. A holland külügyminiszter közölte: egyelőre fordítják a balliberális 168 órában megjelent interjút, és bár sok kritika éri az Orbán-kormányt egyértelmű, hogy nincs kapcsolat a terrorizmus és a magyar kormány munkája között. Bert Koenders ugyanakkor megjegyezte, más magyarországi fejleményekkel összefüggésben vannak aggályaik: ezek között említette a civil törvényt és a jogállamiságot. Összességében véve kínosnak nevezte az incidenst, de nem tudja elképzelni, hogy Gajus Scheltema szándékában állt volna azt állítani, hogy kapcsolat van a terrorizmus és a magyar kormány tettei között.Wilders szerint a távozó holland nagykövet egy idióta
Hollandia második legerősebb pártjának vezetője nem rejtette véka alá véleményét a távozó budapesti holland nagykövetről - írja a 888.hu.A liberálisok szerint káosz lenne Hollandiában, ha a bevándorlás-ellenesek nyernék a választásokat
Heves szópárbaj és kölcsönös vádaskodás jellemezte a holland parlamenti választások két fő riválisának hétfő esti televíziós vitáját: a bevándorlásellenes Szabadságpártot (PVV) vezető Geert Wilders megbízhatatlannak nevezte Mark Rutte jobboldali liberális miniszterelnököt, aki szerint viszont káoszba taszítaná az országot, ha Wilders alakíthatna kormányt.Ajánljuk még

















