Pesti Srácok

A bevándorláspolitikán futhat zátonyra a leendő holland kormánykoalíció

A bevándorláspolitikán futhat zátonyra a leendő holland kormánykoalíció

Összeomlottak a két hónappal ezelőtti választás után indult hollandiai koalíciós tárgyalások, mert a pártok nem tudtak megegyezni a migráció korlátozásáról. Mark Rutte miniszterelnök így egyelőre nem tudja megalakítani új kormányát, Geert Wilders pedig máris jelezte, hogy a Szabadságpárt készen áll bármikor a kormányalakítási tárgyalásokra.

A tárgyalásokon a választást megnyerő Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) nevű liberális konzervatív párt, a kereszténydemokrata párt (CDA), illetve a liberális D66 és a környezetvédő Zöld Baloldal (GroenLinks) vett részt.

PestiSracok facebook image

– Mark Rutte így jelentette be Hágában a koalíciós tárgyalások kudarcát. A Zöld Baloldal vezetője, Jesse Klaver szerint egy szinte lehetetlen kombinációt próbáltak meg összeállítani és az derült ki, hogy túl nagyok köztük a különbségek. Rutte VVD pártja, illetve a kereszténydemokraták is ragaszkodtak a kormányalakítás során ahhoz, hogy – a kampány alatt általuk megígért – kemény, migrációellenes politikát valósítson meg az új kormány, a Zöld Baloldal viszont a bevándorlás mértékének növelését támogató politikáját szerette volna a kormányzásban érvényre juttatni.

Még mindig bíznak a koalícióban

A második legnagyobb holland parlamenti pártot vezető Geert Wilders nagyon jó hírnek nevezte a koalíciós tárgyalások összeomlását. A jobboldali, iszlámellenes, bevándorlásellenes Szabadságpárt vezetője azonnal bejelentette, hogy pártja a migráció korlátozása érdekében kész bármikor részt venni a koalíciós tárgyalásokon, egyelőre azonban Rutte és a továbbra is meglevő két koalíciós partnere is azt mondják, hogy nem kívánnak koalícióra lépni Wildersszel. Matematikailag még épphogy van esélye annak, hogy Rutte sikerrel cserélje le a Zöld Baloldal pártját a Christian Unionnal a kormánykoalíció kialakításakor. Sikeres koalíciós megállapodás esetén a VVD, a kereszténydemokraták, a D66 és a Keresztény Unió kormányzási pártszövetsége egy fős többséggel rendelkezne, 76 képviselővel a 150 fős holland parlament alsóházában.

Ha ez a koalíciós megállapodás sem köttetne meg, akkor vagy Geert Wilders Szabadságpártja próbálhat majd kormányt alakítani, vagy pedig előrehozott választások kiírása következhet Hollandiában.

forrás: 888.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.