gettósodás
A cigány kisebbség és a többségi társadalom konfliktusainak háttere: mélyszegénység és gettótörvények
A jelenlegi felháborodás okozta megnyilvánulások nem mérhetőek az évekkel ezelőtti, elsősorban a 2010 előtti időszakhoz, amikor polgárháborús helyzet volt kialakulóban, a szociális problémák, a kilátástalanság, a válság okozta károk és szorongások pedig felerősödtek – mondta a hirado.hu-nak Békés Bence. A szakember tíz éven át dolgozott nevelőotthonban, javítóintézetben, családsegítő és gyermekvédelmi szolgálatnál, valamint az ország legelmaradottabb területeit és annak hátrányos helyzetű tömegeit is kutatta. Békés Bence a balliberális szociális-jogvédelemből kiábrándulva annak egyik legnagyobb kritikusa lett. Meglátása szerint a szélsőjobboldali és baloldali erők, amelyek ma már szövetségesek, jól érzékelhetően mindent megtesznek azért, hogy robbanás legyen.Pikó döntött – Marad az Auróra, a zaj és a bűz
Egyre kilátástalanabb a helyzete a józsefvárosi Auróra utcai lakóknak. A térségben szinte elviselhetetlen a kosz. Bűz terjeng az egész utcában. A mindennapos hangoskodás – amely az Auróra Kioszk udvaráról jön – évek óta zavarja a lakók éjszakai pihenését. Emiatt tavaly a józsefvárosi önkormányzat arról határozott, hogy a helyet be kell zárni. Nem sokáig tartott a lakók öröme: az októberi hatalomváltás után Pikó András, a kerület újonnan megválasztott polgármestere határozottan kijelentette: az Auróra marad, és visszavonta a klub bezárásáról szóló korábbi határozatot. A gond az, hogy a klubbal együtt a problémák is maradtak.Ajánljuk még