giorgia meloni
Scholz: Németország nyújtja a legtöbb segélyt Ukrajnának az EU országai közül
Németország az Európai Unió azon országa, amely a legtöbb pénzügyi és humanitárius támogatást, valamint a legkonkrétabb segítséget nyújtja Ukrajnának akkor is, ha fegyverszállításról van szó – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár Brüsszelben, az uniós tagálamok vezetőinek csúcstalálkozójára érkezve, csütörtökön. Olaf Scholz újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: a találkozó alkalmat ad arra, hogy az Európai Unió újra egységet mutasson, szolidaritását fejezze ki, és kinyilvánítsa, hogy továbbra is támogatja Ukrajnát függetlenségének és önállódásának megvédésében mindaddig, ameddig csak szükséges.A belpolitikai helyzet elmérgesedésének veszélyére figyelmeztetett Meloni
Giorgia Meloni miniszterelnök a feszültséget keltő belpolitikai viták azonnali enyhítésére szólította fel a kormány- és ellenzéki pártokat szombaton közölt nyílt levelében, miközben Rómában és Milánóban az anarchista mozgalom csoportjai vonultak utcára.Meloni Berlinben: támogatásra méltó a legális bevándorlási kvóták gondolata
Az olasz kormány egyetért a német kormánnyal abban, hogy az illegális bevándorlás elleni küzdelemben együtt kell működni a származási országokkal, és legális bevándorlási kvótákat kell felajánlani az illegális migrációval szembeni fellépésért cserébe – jelentette ki Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pénteken, Berlinben, Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélése után.Giorgia Melonival találkozott Novák Katalin Rómában
Az illegális bevándorlás, a hagyományos családi értékek támogatása, az uniós források elosztása és a Nyugat-Balkán volt a témája Novák Katalin magyar köztársasági elnök és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök találkozójának szerdán, Rómában.Rómában tárgyal ma Novák Katalin
Novák Katalin köztársasági elnök Rómában tárgyal olasz kollégájával, Sergio Mattarellával, megbeszélést folytat Giorgia Meloni miniszterelnökkel és találkozik a szenátus, illetve a képviselőház elnökével - közölte a Sándor-palota kedden.Giorgia Meloni támogathatta a Magyarországnak küldendő EU-s pénzösszegek csökkentését?
Érdekes cikk jelent meg a horvát sajtóban: a Nacional.hr egy meg nem nevezett, magas rangú EPP-képviselőre hivatkozva azt írta, hogy Giorgia Meloni olasz kormányfő támogatta a hazánknak küldendő EU-s támogatások csökkentését. A cikk maga arról szól, hogy európai konzervatívok Giorgia Meloni befolyását akarják felhasználni az uniós testületekben való érvényesüléshez – írta meg a Mandiner.A Meloni-kormány három hónap kormányzás után sem veszített támogatottságából
Az Olasz Testvérek (FdI) párt támogatottsága megközelíti vagy már túl is lépi a harminc százalékot az október 22-én esküt tett kormány harmadik hónapjának végéhez közeledve, ahogyan az a legutolsó, szerda este közölt felmérésekből kiderült.Az olasz külügyminiszter szerint az európai jobbközép nyeri meg a 2024-es EP-választásokat
Az Európai Néppárt (EPP) és az európai parlamenti konzervatív erők együttműködését sürgeti Antonio Tajani olasz külügyminiszter, aki a római kormánypártok tervezett fúziójáról is beszélt vasárnap a SkyTG24 hírtelevíziónak adott interjújában.Ajánljuk még
















