Ilyen, amikor már a baloldalt is zavarja a sokszínűség – Hardcore Hobbista
Hollywood annyira túltolta a woke-ot legújabb műveiben, hogy a nézők inkább a közelmúlt ideológiailag kevésbé terhelt filmjeihez és sorozataihoz fordultak, de Hollywood szerint csakis a nézőkkel van baj. A Google jóval önkritikusabb volt saját mesterséges intelligenciájával, és nem engedi többé, hogy fekete diverzitást varázsoljon horogkeresztes egyenruhákba. A második félidőben Stier Gábor a vendégünk, akivel megszakértjük Oroszország és Ukrajna meglehetősen bonyolult politikai viszonyait.A normalitás (digitális) haláltusája – A konzervatív oldal tíz legnagyobb bűne a közösségi média világában
A közösségi média politikailag aktív felhasználói gyakran találkoztak már az úgynevezett cenzorokkal. Azokkal a cenzorokkal, akik éjt nappallá téve dolgoznak az adott platform biztonságossá tételén. Ha pedig ehhez az kell, hogy elhallgattassanak mindenkit, aki kicsit is sérti az ő kényes ízlésüket, akkor a cenzorok meghozzák értünk ezt a nemes áldozatot. Ez persze a konzervatív oldal hibája. Tudomásul kellene vennünk, hogy a kritikus gondolkodásunk és a valóságszomjunk nem összeegyeztethető a Big Tech cenzorainak kényes ízlésével, akik mesterlövészi pontossággal lövik ki a konzervatív oldal zászlóshajóit – teszik ezt olyan sorsdöntő pillanatokban, mint például egy választás.Mi kérdezünk – Király Tamás a Google-cenzúráról: Ezek a techcégek erősebbek, mint az egyes országok
Indoklás nélkül egy hétre felfüggesztette a Hit Rádió csatornáját a YouTube. Az eljárás portálunk számára sem ismeretlen: tapasztalataink szerint a balliberális cenzúra a végsőkig elmegy majd. A Mi kérdezünk vendége Király Tamás volt, akivel arról beszélgettünk, hogy a nemzetállami szabályozásnak van-e esélye felülkerekedni a kibersztálinizmuson, és hogy létezik-e még szólásszabadság.Nem új Facebookra, hanem új Messengerre lenne szükség
Partikuláris, egyúttal érdektelen történet: egy hónapra lejöttem a legnagyobb közösségi médiumról (szocialista netwörkről), a Facebookról. Egyszerűen nem nyitottam meg, mínusz meló és persze a Messenger, ami nélkül olyan lenne az élet, mint telefon nélkül. Illetve ingyen-telefon nélkül – hogy tovább fájdítsam a sóherebb szíveket. Tanulság jóformán semmi, azon túl, hogy az adattolvajként és erényövként viselkedő Facebook tulajdonképpen lényegtelen, viszont a chat alkalmazása nélkül mind a privát-, mind a munka-ügyletek elképzelhetetlenek. Itt volna érdemes alternatívát építeni.170-nel menekült a rendőrök elől a Google autója
Meglehetősen szürreális jelenet játszódott le az USA-ban, ahol a rendőröknek kellett üldözőbe venniük a Google autóját. Nem tudni, hogy mi késztette a techóriás sofőrjét az őrült tempóra, hiszen ilyen sebesség mellett meglehetősen nehéz felvételeket készíteni a StreetView-hoz, de lehet, hogy csak azt akarta bizonyítani, hogy ők aztán gyorsabbak, mint a Bing. Nem jött be, a kocsi ugyanis egy árokban végezte.YouTube and Big Tech companies are the enemies of freedom of speech – The Fair Right
The freedom of press has died in Hungary recently. YouTube deleted our channel with no explanation, but later explained its decision with several different, contradictory reasons. PestiSrácok.hu and PsTV are official, registered content providers in accordance with European Union rules, not just a vlogging channel brought together by teenagers in a basement. The cancellation of our channel recalls the age of the most severe censorship, of which we Hungarians have had plenty of in the course of history.Meghátrált a YouTube! Döntetlenre mentenék a meccset, de ezúttal nálunk pattog a labda
A YouTube megpróbálja döntetlenre menteni az ellenünk folytatott hadjáratát, azonban elkövetett néhány hibát. Figyelmen kívül hagyta a saját szabályzatát, és újakat hozott, amelyekkel bevédhetné magát. Szabad szemmel is látható, hogy támadásból védekezésre váltottak, ez pedig azt üzeni nekünk, hogy jó úton járunk. Tudják, hogy igazunk van. Mi is tudjuk, és ti is tudjátok. Már csak be kell bizonyítanunk. Segítsetek nekünk és terjesszétek a cikkeinket, hadd tudják meg mások is!A cenzúra legyőzhető!
Évek óta panaszkodunk itt, a jobboldalon a cenzúrára. És teljes joggal tesszük. A diktatúrázó, folyton sajtószabadságot temető baloldal semmit sem változott. Ugyanúgy hallgattatnak el ma is, ahogy tették a kommunizmus idején, a szovjet tankok erejével a hátuk mögött. Ma nem szovjet tankok állnak mögöttük, hanem technológiai óriáscégek. Pontosabban nem ezek a cégek állnak a politikai cenzorok mögött, hanem ők maguk lettek a cenzorok.Ostrom alatt a sajtószabadság – globális szörnyetegek és külföldről kitartott újságírók rontanak ránk
Tudták, hogy a Facebook „tényellenőrzését” Magyarországon az AFP francia hírügynökség végzi? És az megvan, hogy a „független–objektív” (azaz kormányellenes) 444.hu-t kiadó Magyar Jeti Zrt. százezeres nagyságrendű támogatást kap euróban a „politikailag semleges” Európai Bizottságtól és a Google részéről azért, hogy fenntartsa a lakmusz.hu nevű „tényellenőrző” portált? Veszélyben a médiaszabadság, veszélyben a médiaszuverenitás! Ami megtörtént a PS TV-vel, holnap megtörténhet veled is!Ajánljuk még

















